Világbéke

2018.06.13. 13:40

Közülük kerül ki Magyarország szépe

A leendő szépségkirálynőnek nemcsak szépnek, hanem talpraesettnek, céltudatosnak, barátságosnak, alázatosnak és kommunikatívnak kell lennie.

Bemutatták szerdán Budapesten az idei Magyarország Szépe versenynek azt a húsz indulóját, akik közül 16-an a Miss World világverseny hazai döntőjében mérkőznek meg július 8-án. A verseny döntőjét a Duna és Duna World csatorna élőben sugározza, a show új műsorvezetői Kraszkó Zita és Kovács Kokó István lesznek.

Sarka Kata, a Magyarország Szépe Kft. tulajdonosa a bemutatkozás alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy ötszáz jelentkező közül több körben választották ki azt a húsz lányt, aki beköltözhet a felkészítő táborba Visegrádra. Ott a versenyzők majdnem két héten át különféle házi versenyeken méretik meg magukat: a Miss Beauty Face, a Miss Bikini, a Miss Sport és a Miss Talent után egy-egy lánytól elbúcsúznak, így a televíziós döntőben már csak tizenhatan versengenek majd a koronáért.

A 2018-as Magyarország Szépe – Miss World Hungary szépségverseny indulói
Fotó: Kovács Tamás / MTI

 

Sarka Kata hangsúlyozta, hogy a Miss World verseny egyik legfontosabb missziója a társadalmi felelősségvállalásra való figyelemfelhívás, a leendő győztesnek a világdöntőn is képviselnie kell az általa felkarolt jótékonysági kezdeményezést. Ezért a felkészítő táborban a Miss Charity alversenyen a jelöltek egyenként prezentálják a jótékonysági projektjüket, majd egymásra voksolva választják ki a legszimpatikusabb kezdeményezést.

A nagyszabású élő gálaműsorban négy körben négy különböző öltözékben vonulnak végig a kifutón a döntősök – mondta el Kovács Kokó István műsorvezető. A zsűritagok és a nézők elsőként bikiniben láthatják a lányokat, majd ezt követi az úgynevezett kreatív tour, amelyet idén a labdarúgó-világbajnokság ihletett. Ezután nemzeti öltözetben, majd végül estélyi ruhában lépnek színpadra a versenyzők, utóbbi két kollekciót Bélavári Zita tervezi. Az egyes tourok után a zsűritől a 2-2 legkevesebb pontot kapott lány fog kiesni. Az adásban sztárfellépők gondoskodnak a nézők szórakoztatásáról – tette hozzá.

Kraszkó Zita és Kovács Kokó István műsorvezetők a 2018-as Magyarország Szépe – Miss World Hungary szépségverseny sajtótájékoztatóján
Fotó: Kovács Tamás / MTI

A győztes a Miss World Hungary koronáját viseli majd egy évig és a verseny két udvarhölgyét is díjazzák, de idén is lesz közönségszavazás. Az érdeklődők a tavaly megismert mobilapplikációt használva is tájékozódhatnak a versenyről, valamint a döntősökről és ezen a platformon is támogathatják szimpátia szavazatukkal a finalistákat. Az applikációban legtöbb voksot kapó lány A legszebb mosoly cím birtokosa lesz.

Kovács Kokó István felhívta a figyelmet arra, hogy a döntő előtt egy nappal, július 7-én láthatják a nézők a Királynő útja című összeállítást, amely többek között a lányok felkészüléséről árul majd el kulissza titkokat. E félórás programban veszi kezdetét a közönségszavazás is.

A koronáért versengő jelöltek közül a legfiatalabb 17, a legidősebb 24 éves.

Borítókép: A 2018-as Magyarország Szépe – Miss World Hungary szépségverseny indulói a budapesti Fröccs Terasz vendéglátóhelyen tartott sajtótájékoztatón 2018. június 13-án. Forrás: MTI / Kovács Tamás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában