családvédelem

2019.02.25. 13:01

Minden születendő gyermek egy új remény

Ferencz Orsolya, az ELTE kutatója szerint elképesztőek azok a nyilatkozatok, amelyek úgy beszélnek emberekről, mintha árucikkek lennének.

Egészen elképesztő az a dehumanizálás és az az immoralitás, amivel ezek a nyilatkozatok meg vannak töltve. Úgy beszélnek emberekről, mintha darabra mérhető árucikkek lennének egy polcon – így reagált az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában Ferencz Orsolya az oxfordi egyetem egyik kutatója felvetésére, miszerint nem kell családpolitika, mivel a jövőben a robotok megjelenése miatt amúgy sem lesz szükség ennyi emberre. Az ELTE tudományos főmunkatársa riasztónak tartja a nyilatkozatból kisejlő elképesztő nihilizmust és értékrend nélküliséget.

Ez a fajta szemlélet, ahol emberekről úgy beszélünk, hogy tárgyakkal helyettesíthetőek, nincs értékük, lelkük, és egyáltalán egy nemzetnek tulajdonképpen létjogosultsága sincs, hiszen mindegy, hogy melyik nemzet helyére, melyik másik kultúrkör kerül, ez maga a diszkrimináció és az embertelenség – fejtette ki véleményét Ferencz Orsolya.

A kutató beszélt arról is, nem tartja helytállónak a családvédelmi akciótervet célzó kritikákat. Mint mondta:

ennek a hétpontos akciótervnek pont az a lényege, hogy nem erőszakos, senkit nem erőltet semmire, lehetőségeket nyit meg.

Ahogy meghagyjuk a lehetőséget ezeknek az érték nélküli nihilista „gondolkodóknak” arra, hogy ők így gondolkodjanak, ugyanúgy kérjük a jogot arra, hogy mi pedig higgyünk a nemzetben, hazában, családban, az anyában, az apában és a gyerekben – tette hozzá.

A teljes beszélgetést itt tekintheti meg:

https://stream.echotv.hu/videos/2019/02/720/20190225_jo_reggelt_kutatas.MP4

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!