Tulajdonostárs

2018.07.31. 11:13

A Mol belép a közösségi közlekedés piacára

A részesedésvásárlás szerintük jól illeszkedik az olajipari vállalat 2030-as mobilitási stratégiájához.

A Mol többségi részesedést vásárol az ITK Holding Zrt.-ben, amelynek fő tevékenysége a közösségi közlekedésben részt vevő autóbuszok üzemeltetése és karbantartása – közölte az olajipari vállalat kedden.

A közleményben kiemelik: a részesedésvásárlás jól illeszkedik az olajipari vállalat 2030-as mobilitási stratégiájához.

A Mol 2030 stratégiájában leszögezte, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordít a mobilitási szolgáltatásokra – emlékeztetnek. Ennek egyik lépése volt idén a fővárosi közösségi autó, a MOL Limo bevezetése, majd következett a MOL Fleet Solutions megalapítása, amely a Mol-csoport saját gépjárműveit, valamint a külső partnerek flottáinak finanszírozását és kezelését végzi – tették hozzá.

A 2002-ben alapított ITK Budapesten és Debrecenben több mint kétszáz autóbuszt üzemeltet – olvasható a közleményben. Arra is kitérnek, hogy a cég a német Daimler magyarországi leányvállalatával közösen fejlesztette ki például a Reform 500 LE elnevezésű elővárosi autóbuszt, amelynek prototípusát 2017-ben mutatták be Debrecenben.

A budapesti székhelyű és debreceni telephelyű ITK joint venture formában működik a jövőben – közölte a cég.

Ratatics Péter, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a közleményben kijelentette: a közösségi buszközlekedés területe központi szerepet tölt be és fog betölteni a jövőben is a mobilitási szolgáltatások között.

Kossa György, az ITK Holding Zrt. cég elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint, örül, hogy egy olyan nagy nemzetközi cég, mint a Mol, fantáziát látott bennük, és tulajdonostársként segíti további növekedésüket. A szakember továbbra is a vállalat vezetője és a társaság kisebbségi tulajdonosa marad – tette hozzá közleményében a Mol.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában