gazdasági növekedés

2019.12.03. 08:57

2021-ben a kormányzat hozzákezdhet az szja jelentős mérsékléséhez

Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint egy nagyobb tehercsökkentés érezhetően lendíthetne az ország versenyképességén.

A közpénzügyek, az állami gazdálkodás jelenlegi helyzete alapján reálisnak tűnik, hogy a kormány 2021-ben hozzákezdjen a személyi jövedelemadó számottevő csökkentéséhez – nyilatkozta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Nemzetnek.

A napilap keddi számában Domokos László elmondta:

az adómérséklés mellett a munkahelyteremtés is lényeges szerepet játszott az elmúlt évek gazdasági növekedésében.

Úgy vélekedett, az államnak továbbra is támogatnia kell a munkahelyek létrejöttét, de most már leginkább olyan munkaerőpiaci programokat kell indítania, amelyek javítják a hatékonyságot, segítik az innovációt, vagyis lendítenek az ország versenyképességén.

A legfrissebb adatok szerint augusztus és október között 4,52 millió foglalkoztatottat tartott nyilván a Központi Statisztikai Hivatal. Az érték 18 ezer fővel volt magasabb, mint tavaly, a foglalkoztatási ráta pedig hetven százalék fölé szökött.

A számok alapján azt mondhatjuk, lényegében kialakult idehaza a munkaalapú társadalom.

A kérdés most az: hogyan tovább a munkahelyteremtés ügyében – hangsúlyozta az ÁSZ elnöke.

„A magyar gazdaság eredményeiben meghatározó jelentősége van a foglalkoztatás bővülésének” – jelentette ki az elnök, majd egy friss ÁSZ-elemzés következtetéseire támaszkodva azt mondta: a munkahelyteremtés és a foglalkoztatásbővítés állami támogatásában a mennyiség helyett immár a minőségre kell helyezni a hangsúlyt.

Domokos László magyarázatként kifejtette: az elmúlt években nyilvánvaló módon az volt a legfontosabb, hogy minél több ember tudjon elhelyezkedni, ezért pedig nem egy esetben egyedi beruházásokat is támogatott közpénzből az állam. Az ÁSZ vezetője szerint mára a helyzet annyiban megváltozott, hogy inkább a tudásintenzív, a magas hozzáadott értékkel bíró ipari és szolgáltatási területek dotálása célszerű.

„A gazdasági növekedését most már elsősorban olyan munkahelyteremtési programokkal lehet segíteni, amelyek az innovációt, a fejlesztést jutalmazzák, továbbá javítják a vállalkozások hatékonyságát”

- mondta, hozzátéve, hogy ezek a tényezők kellenek ugyanis ahhoz, hogy Magyarország versenyképesebb lehessen.

A mindenkori kiadások rendezésétől vagy az adósságok törlesztésétől nyilvánvalóan nem lehet eltekinteni, ugyanakkor be is kell fektetni a jövőbe.

„A munkát terhelő adók csökkentése az ilyen befektetések közé tartozik”

- fogalmazott az ÁSZ elnöke, hozzátéve: ez a befektetés igen szép kamattal, megtérüléssel kecsegtet.

A munkára rakódó közterhek mérséklése ugyanis az egyik legkiválóbb eszköz ahhoz, hogy az állam vállalkozásra, tervezésre, beruházásra sarkallja a magánszemélyeket, a gazdasági szereplőket.

Közölte, hogy emiatt egyetért a személyi jövedelemadó csökkentésével, és reálisnak tartja, hogy az szja jelentős mérsékléséhez 2021-ben hozzákezdjen a kormányzat.

Az elnök az egy számjegyű szja-ról is támogatóan szólt – vagyis arról, hogy a személyi jövedelemadó jelenleg 15 százalékos kulcsát legalább kilenc százalékra mérsékelje a törvényhozás.

Az ÁSZ vezetője összegzésképpen úgy vélekedett: egy nagyobb tehercsökkentés érezhetően lendíthetne az ország versenyképességén, ugyanakkor nyilvánvalóan oda kell figyelni a költségvetésből kieső bevételek fedezetére is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában