húsvét

2020.03.25. 11:45

Ellátási zavar nem, de áremelkedés várható a füstölt húsok piacán

Az ágazati vállalatok széles kínálattal készülnek, azonban a termékek tavalyhoz képest magasabb áron kaphatók majd – közölte a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke.

Pécs, 2011. április 20. Sertésdarabolás a Pick Zrt. Húsüzem és Szalámigyár pécsi telephelyén. A sertéshúsok esetében a más élelmiszercsoportokban már végbement áremelkedés csak a következõ hetekben, illetve hónapokban várható, mivel az élõsertés árának érdemi növekedése csak az elmúlt idõszakban vált egyértelmûvé. A belföldi húsfogyasztás évek óta csökken, és ez hatással van a magyar húsipar teljesítményére. Év végére 15-20 százalékos drágulással számol a Hússzövetség. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

Forrás: MTI

Fotó: Kálmándy Ferenc

Éder Tamás elmondta, hogy

a húsvéti füstölt hústermékekből évek óta mintegy 6-7 ezer tonna fogy, idén is hasonló forgalomra számít.

Kiemelte, hogy a húsüzemekben már jóval húsvét előtt megkezdődik a felkészülés, vannak olyan készítmények, például a hagyományos pácolt, érlelt, füstölt termékek, amelyeket már hetek óta gyártanak.

Az elnök megjegyezte, hogy az ellátásban nem lesz gond, azonban

a vállalatok tartanak attól, hogy a koronavírus-járvány történései a vásárlókat a húsvéti ünnepek előtt takarékosságra kényszerítik, és ezért az olcsóbb, gyengébb minőségű termékek iránti kereslet nő majd.

Ezzel megtörhet az elmúlt évek tendenciája, amikor a jobb minőségű, hosszabb érlelési idejű, hagyományos termékek iránti kereslet lassan és folyamatosan emelkedett a gyorsérlelésű, főzött, pácolt termékek rovására. A fogyasztók felismerték, hogy az ár igenis érdemi minőségi különbséget jelez a lényegesen olcsóbb és a drágább húsvéti füstölt készítmények között.

Éder Tamás rámutatott, hogy

az árak idei emelkedése független a koronavírus-járványtól, annak hátterében az afrikai sertéspestis világpiaci hatásai állnak, ami miatt drasztikusan emelkedik az alapanyagár.

A tavalyi húsvét előtti időszakhoz képest az élősertés ára mintegy 50 százalékkal nőtt, ehhez képest egy év alatt a húskészítmények árai csak 20 százalék körüli mértékben emelkedtek. Ahhoz, hogy a növekvő önköltségeket a húsipari cégek az árakban ki tudják fejezni, további áremelkedésre lenne szükség – fűzte hozzá.

Borítókép: sertésdarabolás a Pick Zrt. Húsüzem és Szalámigyár pécsi telephelyén

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában