Bulvár-celeb

2021.11.18. 07:43

Hőguta miatt haltak meg a hős magyar rendőrkutyák, borzalmas, ami történt

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség állatkínzás bűntette miatt folytat nyomozást.

2020. szeptember 3-án egy volt rendőr törzsőrmester 7 és 15 óra között kutató szolgálatot hajtott végre az Udvari Közúti Határátkelőhelyen két szolgálati kutyával, valamint a szolgálatba magával vitte egyik saját tulajdonú kutyáját is.

A volt rendőr 11 óra körül a kutyákat az általa használt szolgálati gépjárműben, a határátkelőhely szolgálati parkolójában helyezte el. A két szolgálati kutyát a gépjármű csomagterébe zárható fém szállítóketrecbe, míg saját kutyáját a gépjármű hátsó ülésén, műanyag szállítóboxba tette.

Az elsődleges információk szerint hiába tették lehetővé a feladatai, mégsem nézett rá 12:50 és 15:30 között a négylábúakra. Létszükségleteikről nem gondoskodott, a gépjármű megfelelő szellőzését, külső környezeti hatásoktól való védelmét nem biztosította.

A rendőrautóban gubbasztó kutyák a 23 Celsius-fok körüli külső hőmérséklet és egyéb időjárási tényezők következtében oly mértékben felmelegedtek, hogy hőgutát kaptak és elpusztultak.

A kutyák a pusztulásukhoz vezető folyamat során különös szenvedésnek voltak kitéve – írja az Ügyészség alapján a Ripost.

A volt rendőr később tagadta a bűncselekmény elkövetését, érdemi védekezést terjesztett elő és panaszt jelentett be a gyanúsítás ellen. Mivel a történtek az állatkínzás súlyosabb kategóriájába tartozik, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában