Krimi

2023.06.03. 06:30

Repülővel hazaszállították a Szegeden lelőtt tajvani egyetemista lány holttestét

Sokkolta a várost, amikor Szegeden a Dankó Pista utca földszinti emeltének egyik lakásában két holttestet is találtak a rendőrök május 13-án hajnalban. Mint kiderült gyilkosság és öngyilkosság történt: az ott élő fiatal egyetemistát ugyanis saját barátja lőtte agyon, a férfi pedig ezután magával is végzett.

MW

Rendőrök helyszínelnek egy szegedi társasház előtt 2023. május 13-án

Forrás: MTI

Fotó: Donka Ferenc

A Bors több környékbelivel is beszélt a történtek után, egy emberként azt mondták: megdöbbentették őket a történtek, ugyanis mindannyian ismerték látásból a párost. Elmondásuk szerint a tajvani orvostanhallgató lány, C. mindenkivel kedves volt, mosolygós, a helyi egyetem vendéghallgatója volt, már negyedéves. Azonban elárulták, hogy a férfit is kedvelték, egyikükkel sem volt probléma, mindenkivel udvariasak voltak, soha nem hangzott el hangos szó a lakás környékéről. 

Az csak később derült ki, mi is történt a zárt ajtók mögött valójában: 

fény derült arra, hogy azon a tragikus napon a férfi édesapja vadászpuskájával lőtt rá a nőre, majd ugyan ezzel a fegyverrel végzett magával is, továbbá arra is fény derült, hogy a korábban informatikusként dolgozó férfit pár nappal korábban rúgták ki a munkahelyéről. 

A Focus Taiwan információi szerint a lány tajvani szülei lányuk halálának hírére azonnal repülőre ültek, az utat a külföldi külügyminisztérium szervezte le a család számára. Pár nappal a történtek után meg is érkeztek Szegedre, ahol azonnal a rendőrségre mentek,  ahol a zsaruk minden elmondtak nekik gyermekük halálának körülményeiről – írja a Bors a Ripostra hivatkozva. 

C. holttestét viszont ekkor még nem vihették haza a nyomozás miatt, azt csupán május 26-án adták ki a hatóságok a családnak, a szülők pedig ezután repülővel szállíthatták haza, hogy hazájában méltó búcsút kaphasson. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!