Turistalátványosság

2020.03.02. 16:57

Százötven évvel ezelőtt nyílt meg a Budavári Sikló

Százötven évvel ezelőtt, 1870. március 2-án indult el a Budavári Sikló, korábbi nevén Budai Hegypálya, az alkalomból emléktáblát avattak az sikló Clark Ádám téri alsó állomásán hétfőn.

Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes az ünnepségen arról beszélt, hogy a Budavári Sikló is egy olyan időszakban született, amely a város kiemelkedő fejlődéssel és haladással teli korszaka volt.

A budapestiek számára mindig példaként szolgálhat a százötven évvel ezelőtti kor, amikor a fővárosiaknak a kontinensen az elsők között hozták el a legmagasabb színvonalú technikát

mondta.

Dorosz Dávid kijelentette:

a jelenlegi városvezetők számára is példamutató az a technikai innováció, bátorság és az életminőséget, közlekedést javító elköteleződés, amelyet az akkoriak képviseltek.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója felidézte: gróf Széchenyi István fia, Széchenyi Ödön kezdeményezte, hogy építsék meg a siklót. Kezdetekben még közösségi közlekedési célt szolgált és gőzhajtással működött.

A Budavári Sikló 1944-ben bombatalálat érte, és akkor bontásra is ítélték. A BKV 1986-ra korhűen építette újjá a siklót, amely villamoshajtást kapott.

Ma már turistalátványosságként működik, de azért közösségi közlekedési szerepet is betölt közölte.

A Budavári Sikló Európában a második volt a franciaországi lyoni után.

A budapesti különlegessége, hogy három kocsi egymás felett helyezkedik el, és így háromszor nyolc, azaz huszonnégy utast tud egyszerre szállítani.

Borítókép: a Budavári Sikló 2020. március 2-án

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget