Az unokáimnak a szíve csücske Hidegkút – Külföldről a nagyihoz

Herche Ágnes hat unoka boldog nagymamája. Négy gyermeke van, köztük egy fiú, aki nemrégiben nősült. A három leány – ahogy Ágnes fogalmaz – „három, kettő és egy” unokával ajándékozta meg. Eddig.

Az egyetemet a gyerekek Németországban végezték, ami azt hozta, hogy nem az úgynevezett tipikus nagyik életét éli, hiszen nagyon össze kell egyeztetni azt, hogy „mikor, merre és meddig”.

-Ezen a nyáron itthon, Hidegkúton nyaralt az öt „nagy” unokám, először szülők nélkül. A gyerekeim mondják, hogy nekem, annak idején könnyű volt, merthogy tanár voltam hosszú nyári szünettel. Maradjunk annyiban: örülök, hogy az akkori gondjaimat már magam mögött tudom… – meséli Herche Ágnes.

Mint kiderül, a legkisebb Hidegkúton nyaraló unoka négy éves, míg a legnagyobb tíz esztendős lesz. A korkülönbség miatt mennyire volt nehéz programokat találni a gyerekeknek? – kérdezem.

-Ahogy a saját gyerekeimet annak idején lefoglaltam: segítettek és együtt csináltuk a dolgokat a ház körül, a főzés előkészítést, teregetést csakúgy, mint a kerti tennivalókat – mondja. – Igaz, lassabban haladt minden, de több volt benne az élvezet (mosolyog). Persze volt segítségem, hiszen itt volt a másik nagymama is, így be tudtuk osztani a tennivalókat – akár a ház körül, akár a Balaton-parti strandolásokon, vagy az állatkerti kiránduláson.

Ágnes elárulja azt is, hogy hosszú évekig német nyelvi és kézműves táborokat szervezett, most az unokák is amolyan anyanyelvi nagymama táborban vettek részt, kézműves foglalkozásokkal karöltve. Olyan dolgokat választott feladatoknak, amelyet a kisebb is meg tudott csinálni némi segítséggel.

-A nyelvvel nincs probléma, hiszen mindegyik unokám magyar anyanyelvű, ám idegennyelvi közegben élnek. Közülük hárman Brüsszelben francia nyelvű intézménybe járnak, míg a többiek német óvodába, iskolába vannak beíratva – derül ki Ágnes szavaiból. – Magyar az anyanyelvük, de rajtam és a hidegkúti nyaralásokon is múlik, hogy mennyire használják majd. Két vejem ugyanis nem magyar, így a családjukban használt nyelv sem.

Ágnes fontosnak tartja elmondani, hogy a legidősebb unoka Brüsszelben negyedik osztályos, de magántanulóként a tótvázsonyi iskolába is be van íratva és félévente vizsgázik az intézményben: magyarból, környezetismeretből, matematikából és német nyelvből is.

Nem voltak gondok az étkezéssel sem, a nagyik főztjét szerették az unokák, akik jó evők.

-Többnyire egyfélét főztem, figyelembe véve azt, hogy mit szeretnek – mondja Ágnes, akitől megtudom, hogy a palacsinta volt a favorit és a fagylalt, amihez gyümölcs is járt, de azért fogyott a főzelék, sőt a spenót is.

Este aztán a mesék voltak főszerepben. Mint Ágnes mondja, „minden este”. Persze a kisebbek miatt délután csendes pihenő is volt, ekkor is előkerültek a meséskönyvek.

-Délutánonként addig olvastam, amíg a kicsik elaludtak, aztán a nagyok kisettenkedtek. Társasjátékoztunk, festettünk, találós kérdések és számolási, mérési feladatok is előkerültek. A legidősebb unokámmal – akinek olvasásból is kellett vizsgáznia – az volt a megegyezés, hogy egy oldalt én, egy oldalt ő olvas – így Ágnes.

A nyár elszaladt és immár az ősz is arról szól és szólt, hogy hol Belgiumban, hol Németországban segíti gyermekeit Ágnes és ez így lesz a közelgő őszi és a téli szünetben is.

-Az unokáimnak a szíve csücske Hidegkút: a szomszédok, a kutya, a macska, a kiscsikó, a póni… – sorolja.

Azóta is készülnek a rajzok a hidegkúti diófáról, a vizsláról, a kiscicáról, a kék égről, a virágoskertről, a fán kopogó harkályról. Jövő nyárig biztosan…