Látható és lelki élményekkel gazdagodtak a csóti hívek

A csóti Szent Mihály Egyházközség zarándokközössége június 28. és július 6. között kilencnapos zarándokutat szervezett, mely keretében felkeresték Szlovénia és Észak-Olaszország különféle kegyhelyeit, valamint lerótták tiszteletüket az I. világháború magyar hősi halottai előtt. A nyaralással egybekötött buszos, Kiss Zoltánné és Horváth Ágnes szervezte zarándokúton harminchat fő vett részt Horváth Tamás plébános lelki-, illetve Schilde René tanár idegenvezetésével. A buszon reggelente közös imádság, énekes áhítat segítette a lelki elmélyülést. A csoport tagjai rendszeresen találkoznak a plébánia közösségi házában, valamint évek óta együtt járnak zarándokolni, melyek során igyekeznek ott segíteni egymásnak, ahol csak tudnak.

Az első nap főleg utazással telt, a csoport Trojanéban állt meg rövid pihenőre, ahol megkóstolhattuk a helyi speciális töltött fánkot, a krofit. Szlovénia fővárosában, Ljubljanában pár óra alatt megtekintettük többek között az óvárost, a piacot, a Hármas-hidat. A szállásunk a festő szépségű Bohinji-tó partján fekvő hotelben volt, ahonnan másnap reggeli után továbbindultunk a mesébe illő, gleccservájta Bledi-tóhoz. A tó közepén található szigeten – ahova pletnával, a helyi hagyományos fabárkával jutottunk át – 99 lépcsőfok megtétele után megtekintettük a Mária mennybemenetele-templomot, melynek harangját háromszor megkondítva a hívek kívánhattak valamit a Szűzanyától.

A következő állomás Brezje volt, ahol a gyönyörű Segítő Szűz Mária Bazilikát, Szlovénia nemzeti Mária-kegyhelyét tekintettük meg. Sok zarándok szokatlan eseményekről tudósított, amelyek a Máriához intézett vagy Brezjében elmondott kérő imák során történtek. Ma is történnek csodás gyógyulások, illetve megtérések a szentgyónás hatására. A templomban – melynek oltára körül rogyásig tele vannak a falak fényképekkel, gobelinekkel, emléktáblákkal, eldobott mankókkal – közösen imádkozott a csoport, majd fakultatívan megtekinthettük a szépen gondozott kertet, és a nemzetközi betlehemkiállítást.

A második naptól Bibionéban, az olasz tengerparti városkában volt az apartmanszállásunk. Vasárnap olasz nyelvű szentmisén vettünk részt, ami annak ellenére, hogy egy mukkot sem értettem belőle, igazán felemelő érzés volt, ugyanis tele volt a templom helyiekkel, egyszerre négyen gyóntattak és áldoztattak közben. Hétfőn Punta Sabbioniból behajóztunk Velencébe, ahol többek között gyönyörködhettünk a Szent Márk-tér épületeiben, a Canal Grande mentén és a zegzugos utcácskákban, közlékben a város turistamentesebb arcát is láthattuk. Betértünk a ferencesek Szűz Máriának ajánlott bazilikájába, ahol a lelki elmélyülés, ima mellett megcsodálhattunk három reneszánsz kori grandiózus vallásos festményt.

Egy piacozós és strandolós pihenőnapot követően szerdán az I. világháborús emlékhelyeket kerestük fel. Foglianóban a Monarchia katonatemetőjében énekkel, verssel, koszorúzással emlékeztünk meg az ide temetett 14550 hősi halottról a főhelyen álló, hétezer ismeretlen katona csontját fedő sírkőlap feletti emlékműnél, majd egyénileg jártuk be a szépen gondozott sírkertet, ahol 2550 névvel megjelölt sírkő található. Az azonosítatlan magyar nevű hősök fejfáját nemzeti színű szalagok díszítik.

A Doberdo del Lagohoz tartozó Visintini faluban áll az isonzói csatákban elhunyt hősök emlékének szentelt Magyar Kápolna, ahol szintén leróttuk tiszteletünket az emberfeletti szenvedést kiállt katonáknak. A kápolnát egyébként 1918-ban, még a világháború vége előtt magyar katonák kezdték építeni, de az épület befejezetlen maradt. 2009-ben a magyar állam segítségével állították helyre.

A Monte San Michele magaslatán körbejártuk a sziklába vájt katonai bunkert, az egykori magyar kavernákat (mesterséges sziklaüreg), lövészárkokat, alagutakat. A 16. században alapított Palmanova szabályos, kilenc szögletű alaprajzú erődvárosban megnéztük a helyi templomot, valamint fagylaltoztunk a fő téren.

A következő napban a turisztikai látnivalóké volt a főszerep, mert megfordultunk a Kr. e 2. században alapított Aquileiában, ami Észak-Olaszország egyik legjelentősebb archeológiai lelőhelyének számít. A helyi Mária mennybemenetele-bazilikában a keresztény világ legnagyobb és legöregebb mozaikpadlója található. Voltunk a kis Velenceként is emlegetett Gradoban, az úttá alakított gáton megközelíthető festői szigetvárosban, majd Duino kastélyának pompájában gyönyörködhettünk, illetve Trieszt belvárosában tettünk egy városnéző sétát.

Pénteki pihenőnapunk reggelén Horváth Tamás atya szentmisét tartott a csoportnak a bibionei kültéri Szent Péter-kápolnában, melybe néhány kíváncsi helyi lakos is becsatlakozott. A szentbeszéd egymás elfogadásáról, a toleranciáról, az összehangolódásról szólt, mely sosem könnyű feladat, s bizony a zarándokút során is sokszor embert próbáló volt az egymáshoz való alkalmazkodás. Úgy éreztem, betalált a mondanivaló, mert a másnapi hazaindulásra katonás rendben szedte össze mindenki a csomagjait.

A hazafelé úton Szlovéniában még két helyütt álltunk meg. Kívülről megcsodáltuk a több mint 800 éve álló, 123 méter magas sziklafalba vájt predjamai lovagvárat, ami a világ legnagyobb barlangi vára. A bevehetetlen középkori csoda hatalmas barlangrendszerre, titkos alagutak hálózatával rendelkezik, amely otthont ad egy denevérkolóniának is.

Az egyik leglenyűgözőbb látvánnyal a tizenötezer négyzetkilométeren elterülő postojnai cseppkőbarlangban volt szerencsénk találkozni. A földalatti világ királynőjébe kisvasúttal juthattunk le, majd gyalog, magyar nyelvű hangzó idegenvezetéssel fedezhettünk fel az egyedülálló, misztikus természeti értéket, a több szinten található, különböző méretű, színű és formájú cseppkőalakzatokat. Egy bemutatómedencében közelről nézhettük meg a barlang különleges lakóját, a csak valódi karsztvizekben élő emberhalat, avagy barlangi vakgőtét. Legalul, a barlangot kimélyítő, meleg vizű folyónál ért véget a túra, ahonnan szintén kisvasúttal juthattunk a felszínre. Látható és lelki élményekkel egyaránt felvértezve, gazdagodva tért haza a csoport a zarándokutazásról.