Játékos formában erősíti a hitet a gyermekekben Tislér Géza

Kellemes érzés kerítette hatalmába az embert, amikor meghallotta a diákoktól a Jó reggelt kívánok, áldás, békesség! köszönést. A templom teljesen megtelt, a kezdeti nyüzsgés után csend honolt.

– Minden reggel a templomban van az áhítat, mert a gyülekezeti házat felújítják. Ahogy szokták mondani, a hely szelleme magával ragadó, szerencsére a gyerekek is átérzik ezt. Terveim közt szerepel, hogy továbbra is itt tartjuk meg az áhítatot. Mindig is foglalkoztatott az, hogyan lehet egyszerűen, rövid üzenetet átadni a fiataloknak.

Ma például arról a szép páli igéről volt szó, miszerint: „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” Ezzel azt akartam sugallni, hogy attól, hogy nem látunk valamit, az még van, létezik. Hit, amivel kapaszkodsz a láthatatlan Isten kezébe, és próbálsz bízni benne, hogy ő jót akar. Hit, mert nem tehetsz mást, mert nem tudod előre a jövőt, nem látod az érem másik oldalát, a fától az erdőt, a felhő mögött ragyogó napot, csak hiszel a Gondviselésben. Hinni próbálsz abban, ő tudja, mire van szükséged, és tudja, mire van szüksége annak, akit oly nagyon szeretsz – sorolja Tislér Géza.

Tislér Géza édesapja nyugalmazott református lelkész, édesanyja orvos. Jó értelemben véve szabad szellemű, nyitott családban nőtt fel. Nem volt kötelessége, hogy apja nyomdokaiba lépjen. Jó mintát, alapot kapott. Gyerekként mindig is benne maradt, hogy az emberek mennyire tisztelték és szerették szüleit. Veszprémben járt a zenei általános iskolába, majd a Lovassy gimnáziumba. Egy tragikus élmény hatására választotta végül a teológiát.

– Sosem felejtem el, nyáron a parókián dolgozott három korombéli srác, akik munka után hívtak, hogy menjek velük le a Balatonra. Én évzáróról érkeztem, egy Aro tehergépjármű vezetőfülkéjében ketten ültek, egy fiú pedig a platón. Vele kezet fogtam, már majdnem felugrottam hozzá, amikor egy isteni sugallat kerített hatalmába, így nem szálltam fel. Később mentem le a Balatonra, és megfagyott bennem a vér, mert az a fiatal, akivel az imént még beszéltem, vasúti szerencsétlenség áldozatává vált, meghalt.

Ekkor fogalmazódott meg Tislér Gézában, hogy a Jóistennek vele valami terve van. Nyáron olvasta Szabó Magdának egy novelláskötetét. Ebben az írónő leírta, hogy nem érti, hogy az emberek miért háborúznak. Nem értette azt a sok esztelen gyilkosságot. Nem értette, hogy karácsonykor miért teszik le mégis a fegyvert az emberek. Miért csak ezen a gyönyörű ünnepen próbálunk meg egymással békességben, szeretetben élni? Az év minden napján törekedni kell arra, hogy embertársainkat tiszteljük, becsüljük, szeressük.

– Ilyenkor eszembe jutnak Juhász Gyula szavai: „Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, s ne csak így decemberben” – vallja Tislér Géza, aki szerint nem szabad, hogy az erőszaké legyen az utolsó szó.