Bakonybéli nosztalgiamúzeumban mutatja be kincseit Takács János

– Tizenhét éves lehettem, amikor egy padláson, egy ládában találtam egy számozott porcelán babafejet, féltem, pótolhatatlan lenne, ha eltörne, otthon őrzöm. A gyűjtőszenvedély már ekkor megfogott, azóta vallom, gyűjteni csak elszántan, szenvedéllyel lehet. A tárgyaknak számomra nem anyagi, hanem gyűjtőértéke van. Sok energia, pénz, szakirodalom tanulmányozása, licitálás, piacozás, padlásjárás, baráti ajándékozás áll mögötte – mondja a büszke múzeumtulajdonos.

Szegény családból származik, bolti játék nem volt a kezében, barátaival bilickéztek, biciklikereket hajtottak, pörgettek egy darab fával. Szép emlékek ezek számára, szerencsésnek érzi magát, hogy nem a számítógép előtt ül naphosszat. Amikor autókereskedőként kezdett dolgozni, irodája polcait autómodellekkel dekorálta. Először csak néhányat vásárolt, aztán elkapta a hév, kutatta a magyar játékgyártás történetét, pontosan tudta, mikor, melyik vállalat mit, mennyit gyártott. Vallja, ha valaki gyűjt valamit, legyen képben, tudjon róla beszélni, ez alapvető nála.

– A Lemezárugyár 1953-tól gyártott fém lendkerekes kisautókat, felhúzható állatfigurákat, kutyaperselyt, holdrakétákat, lendületautókat. Aztán jöttek a fröccsöntött műanyagok, a búcsúi standok gazdag kínálata, a homokozók, a járművek, ezek olcsóbbak voltak és strapabíróbbak, nem estek szét, nem törtek le az alkatrészeik. Persze a lemezjátékok drágábbak voltak. Sorozatokat gyártottak, ha mondjuk egy darabból száz készült, nekem nyolcvan megvan belőle, a hiányzó húsz is meglesz majd. Minden gyűjtőnek van valami ritkasága, amit különösen óv és büszke rá, nekem is van néhány, amiből csak pár darab vagy csupán egy van Magyarországon – meséli lelkesedve Taki.

Tárgyait rendszerezve tárolja. Gyűjteményében van pénzverdei vasútmodell, egy templom padlásáról előkerült Eszterházy babakocsi, melyet ő restaurált, mesekönyvek az 1940-es évektől kezdve, fajátékok sokasága, régi iskolapad és táska, 1959. évi osztálynapló, több száz éves, szalmával kitömött mackó, babaszoba, tricikli, mely a fogaskerék igazításával kétkerekűvé alakítható, többfajta kártya, Gazdálkodj okosan és őse, a Capitaly, sakktábla és óra, a régi pápai mozi feliratos táblája, moziműsor, plakát és jegy, diavetítő filmekkel, cintányér, furulya, száj- és tangóharmonika, Skála-kópé baba, szappanok, fotómasinák – Pajtás, Útitárs, Fotobox –, lemezre nyomott fotók, régi telefonfülke, tárcsás telefon, postaláda, Bambik, nyomott mintás sörösüvegek, bontatlan málnaszörp, bolti kávé- és mákdaráló, 1-2-3 karos kávégép, úttörőemléktárgyak, takarékbélyeg-gyűjtő füzet, rádiók, Mona Lisa tévé, Philips karperecrádió, kétforintossal működő zenegép, fagyipersely, egykori csokoládék, szalvéták, tévéfoci, búgócsiga, bólogatós kutya, pöttyös bögrekészlet, Tisza cipő, strandpapucs.

– Otthon, az udvarunkban van tíz régi autóm, húsz motorom, MZ, Danuviák, Simsonok, Csepelek, működőképesek, szerelgetem, felújítom őket, muzeális minősítéssel. Az autókhoz mindig vonzódtam, gyűjteményem – bár mindegyik tárgyhoz kötődöm valami miatt – igen kedves darabja a Szentesi István által kézzel készített kisautó, ő neves lakatosiparos volt a Rónay utcában, híresek voltak az általa készített oldalkocsik, az én kisautómon a csíkozást is kézzel festette – meséli Takács János.

Két felnőtt gyermeke büszke az édesapja szenvedélyére, négyéves kisfia pedig szeret régi játékokkal játszani és felülni a nosztalgiajárművekre. Felfigyel az úton a Trabantra, a Zsigulira, a minap egy régi sparhelthez húzta édesapját, vagy ha játékokat tesznek elé, a régiek felé nyúl. Takács Jánosnak volt már két kiállítása, a bakonybéli bemutatótérnek azonban nagyon örül, mert régi vágya teljesült, hogy közkinccsé tegye különleges gyűjteménye egy részét. Úgy véli, minden korosztály talál magának érdekességet. Örül, ha a látogatók a régi tárgyak kapcsán nosztalgiáznak és szép, maradandó élményekkel távoznak.