Pál Feri atya: Az önsajnálatnak helye nincs, arra rámegy az életünk

A 25 éve felszentelt katolikus pap már az elején leszögezte, hogy ezúttal mentálhigiénés szakemberként, előadóként érkezett. Közérthetően, egyszerűen tálalt mondandóját hétköznapi történetekkel támasztotta alá a könnyebb emészthetőség érdekében. 

Az önbecsülés hiányában megjelenő szorongásról szólva elmondta, hogy Virginia Satir pszichoterapeuta szerint a gonddal való megküzdés eredményessége és a probléma nagysága közötti összefüggés szerint, ahol van reálisan nagy pozitív önbecsülés, ott van esély a gondokkal való eredményes megküzdésére. – Az önbecsülés sokkal többről szól, mint szubjektív jóllétről. Satir felismerte, hogy ha valakinek nincs reálisan megfelelő mértékű önbecsülése, a kommunikáció stílusa is torzul. A magyar lakosság több mint felének nincs. Ha valaki elsózza a levest, és ezt szóvá teszik neki, tízből öten önbecsülés hiányában nem tudják megkülönböztetni a levest maguktól, magukra veszik a bántást, és támadnak. Pedig nincs okuk rá. A maradék ötven százalékból harminc önbántalmazó lesz, azt mondja, hogy én milyen szerencsétlen vagyok, még egy levest se tudok megcsinálni. Gyakran amiatt, mert már korábbról ismeri a bántalmazást, akár gyermekkorából. Az önvédelem egy sajátos megnyilatkozása ez: ne te bánts, inkább bántom majd magam én. Reagálhat tudálékosan is a levest főző, okoskodhat, annak a funkció­ja a szorongás. Racionális szavakat használ pajzsként, hogy távolságot tartson az érzéseitől, főként a szorongástól. A negyedikféle reakció a zavarodottságból való elterelés. Egyik mód sem segít az eredményhez. A felnőttek 95 százaléka nem kommunikál hitelesen önbecsülés hiányában Satir szerint.

Mi köti össze a négy torzult kommunikációs formát? A realitásvesztés. Önbecsülés hiányában kicsúszunk a realitásból, nem tudunk hitelesen kommunikálni. Pedig milyen egyszerű: ha beletolat az álló kocsimba valaki, aztán odajön, és azt mondja, hogy ő volt a hibás, és ne haragudjak. De az önbecsülési probléma miatt kicsúszom a realitásból, és az számtalan gondot okoz majd. A sós levesre reagálhatok úgy is, hogy tényleg elsóztam. Önbecsülés nélkül tudat alatt állandósíthatjuk a realitásvesztést. Létrehozunk olyan helyzeteket, amelyekben ismét megélhetjük a tévedéseinket. Például, hogy valamit nem tudunk jól megcsinálni. Ennek az a funkciója, hogy amikor újra átélhetem, amit gyerekkoromban, az biztonságérzetet ad. Mondhatom, hogy ugye, megmondtam – sorolta a hibákat az előadó. 

Szólt a járvány kapcsán felmerülő helyzetekről is. – Kérdés, hogy miként tudunk biztonságban lenni, és hogy tudjuk magunkat biztonságban érezni. A kettő nem ugyanaz. Aki tagadja a vírust, az megnyerte a biztonságérzetét, amely fontos, hogy ne legyen instabil. Éppen ezért vállalja a teljes realitásvesztést is. Aki bezárkózik, hogy el ne kapja a vírust, az szorong, depressziós lesz. A realitásvesztés következménye az önbántalmazás. De ha reális visszajelzést kap, kikéri magának. Tehát nem csak arról van szó sokszor, hogy nem érzem jól magam, hanem nem lehet nekem visszajelzést adni. Emiatt állandó konfliktusok alakulnak ki. Nehéz együtt élni az önbecsülés hiányával élő személlyel – szögezte le Pál Feri. Az ilyen ember értékes, de inkább szerencsétlennek érzi magát. Folytonos belső késztetése van a másokkal való külső összehasonlításra. – Az önbecsülés érzelmi tartást adna, de ennek hiányában állandó a külső összehasonlítás. Ha állandóan azt hozom ki, hogy én vagyok a vesztes, pocsékul vagyok. Ha mindig téged hozlak ki vesztesnek, tönkremennek a kapcsolataim. Önbecsülés nélkül azt mondom, hogy most 11 óra van, éjfélig még van egy óra, és a nagy magány. Önbecsüléssel: van még egy órám, azt önmagammal töltöm el. Mert aki önmagával van, az egy valaki. Aki egy órát önmagával van, az más minőség, mint aki magányos. Ez az önbecsülés. Egy férfi azt mondta nekem egyszer, hogy végre itt a hétvége, magam leszek. Mert ha jó társaságban akarok lenni, akkor csakis egyedül maradok. Az önbecsülés pozitív érzelmi viszony saját magammal, de nem egyenlő az önértékeléssel. Jóban vagyok magammal, a tükörből szép ember, értékes személy néz vissza rám. 

Ha valaki önbecsülési gondokkal küzd, és azt mondják neki, hogy fogadja el így magát, még rosszabbul lesz. Hiszen átéli, hogy valamit nem tud megcsinálni. Az önbecsüléshez ki kell választani egy jó részt a személyiségemből. Azt a jót dicsérem magamban, hogy ahhoz, aki én vagyok, ahhoz tudok érzelmileg pozitívan viszonyulni. Önbecsülés hiányában van bennünk egy bántalmazó belső hang: béna vagy, más ezt jobban tudja. A gyógyulás első lépése, hogy felismerem, ez nem én vagyok, hanem csak egy hang bennem. Attól voltam eddig pocsékul, hogy hittem ennek a hangnak. Hozzunk egy döntést, hogy ma délután szidtuk magunkat utoljára. Az önsajnálatnak helye nincs, mert arra rámegy az életünk, reggeltől estig. Ugyanakkor az önbecsülésnek nincs köze a tökéletességhez. Amennyiben önbecsülési problémánk van, annak oka, hogy valakik valamikor nem szerettek minket elég jól. Ennek a terhét hordozzuk. De itt már mi vagyunk a felelősek magunkért, most úgy bánhatunk magunkkal jól, ahogy csak akarunk.