Ambrus Attila: Hosszú távon nem lehet a múltból megélni

Tappancs kutyával és a szomszédjával, Túri Zoltánnal üldögél Ambrus Attila délben a sátra alatt a szemenyei lovasnapon. Hajnalban keltek, hogy a Pilisből fél 9-re megérkezzenek a Kemeneshátra. A banki szektorban dolgozott, naná, hogy ad a pontosságra – derül ki fél perc leforgása alatt a Viszkisről, aki fesztelenül társalog bármiről, bőbeszédű, humoros és profi nyilatkozó. 
– Legtöbbször önkormányzatok, rendezvényszervezők keresnek meg, szinte minden hétvégén megyek valahova. Ha mégsem, akkor workshopot vagy csapatépítő tréninget vállalok. Hét közben a műhelyben dolgozom, és a gyerekeimet nevelem. Három és fél éves a kislányom, a kisfiam nyolc hónapos múlt, szükség van rám – halljuk tőle. 
A lovasnapon bögréit, flaskáit, hűtőmágneseit kínálja többféle színben. A mázas tárgyakkal kapcsolatban bevallja: nem mindig azt készíti, amit az ízlése diktál. 
– Ha elkezdek művészkedni, és csak egyedi darabokat gyártok bronz-arany-ezüst színben, letisztult formákkal, akkor éhen halok. Dísztárgyak helyett funkcionális kerámiákat készítek, amelyeket a hétköznapokon használhatunk: bögréket, tányérokat, káposztásfazekat, rablótálat, whiskysflaskát, poharat, padlóvázát. Ebben a vásárlók véleménye számít mércének, ők mondják meg, mire van igényük. Sok mindent tudok, és sok mindent még nem. Legalább 20-25 év kell, hogy a szakmán belül rálátása legyen az embernek a munkafolyamatokra – mondja, és hangsúlyozza: ő nem keramikus, hanem kerámiakészítő. 
Egy interjúban azt nyilatkozta, szeretné, ha nem a múltja, hanem a jelenbeni cselekedetei szerint ítélnék meg. Kíváncsiak voltunk, kap-e még negatív megjegyzéseket. 
– A megjelenésem már nem kelt szenzációt, megszoktak az emberek. Workshopokon, beszélgetéseken szóba kerül a múltam. Bár a téma már lerágott csont, hozzátartozik az életemhez. Szóval sztorizok, de mindig hozzáteszem, hogy amin vagyunk, az nem egy bankrablótanfolyam. A viccet félretéve: kis ország a miénk, ahol ha bekerülsz egy dobozba, nehéz kikerülni onnan. Azért nem zavar, ha szóba hozzák a múltamat, mert nem úsztam meg olcsón. Vastagon megfizettem azért, amit tettem. És nincsen csontváz, amely kieshetne a szekrényemből. 
„Bármit csinálsz, azt csináld jól!” – Ambrus Attilának ez a mottója, sok kerámián is szerepel a mondat. 
– Maximalista vagyok. Nem hiszem, hogy valaki félig meg tud halni. Félig semmit sem érdemes csinálni. Amikor régen bankot raboltam, akkor is ott voltam a nyolcórai edzésen. Egyetlen igazolt hiányzásom volt egy Újpest–Fradi-meccsről: amikor menekülés közben elkaptak a román–magyar határon. A hitem szerint, amiben keresnivalónk, tehetségünk van, ott ezer százalékkal kell teljesíteni; a sikert a hosszú évek óta visszatérő vásárlóim jelentik. És hogy nyolc nyelven megjelent már a könyvem, perzsául is, és sok iránitól kapok megrendelést. A siker lényegének számít, hogy hosszú távon nem lehet a múltból megélni. A jelenben is minőséget kell csinálni – mondja. Szóba kerül az előítéletesség: megtanulta, mindenkinek kell adni egy esélyt. Ő is kapott a sorstól, a barátaitól, a társadalomtól – kutya kötelessége viszonozni. 
És a csalás is: azt mondja, egyszer mindenki átverheti, de csak egyszer – a másodikra nem ad lehetőséget.