Vasárnapi, de nem mindennapi a veszprémi lengyelpiac

Nem tudom, hogy a kultúra része-e, vagy legalábbis a veszprémi lété a helyi „Lendzsó”, ám ha vendég jön, mindenképpen érdemes kivinni a helyre, amelynek atmoszférája utánozhatatlan. Igaz, e sorok írója elfogult a piacokkal, de a veszprémi lengyel tényleg sokcsillagos. Sokan kritizálták legutóbb a parkolást, ami sehol sem egyszerű, hiszen ha egyszerre sokan mennek egy adott helyre, az minden esetben kihívás a közlekedőknek. Maradjunk annyiban, hogy nem rosszabb a helyzet, mint sok hasonló helyen. Sőt! Ráadásul nincs is sok hasonló hely. Na, ugye.

A választék ezúttal is parádés volt. Legyen szó mára retró digitális fényképezőgépekről, kerékpárokról, fűnyíróról, ruházatról, és sok megunt vagy hagyatékból maradt, netán kidobott nyugati cuccról. Az ötszáz forintos Vivaldi bakelitlemezről csakúgy, mint egy másik felvételről CD-n az olasz barokk kori zeneszerzőtől. Lett egy Falco-kazettám – tudják, az a mágnesszalag alapú adathordozó – is, szégyelltem a kért százast, vettem, vittem ezért mást is.

Ha engednék, díjnyertes szociofotókat lehetne lőni egy-egy soron, melyek fejben megvannak még egy darabig, aztán tovaszállnak. Addig jó, amíg van piac, ami sohasem ugyanaz és mégis megbízhatóan egyforma. Vasárnapi, de szerencsére nem mindennapi.