Pálforduló

2024.01.25. 13:23

Hideg, meleg, háború, halál – vajon hiszed-e még?

Ha pálforduló fényes, tiszta, bőven terem mező, puszta – tartották egykor vármegyénk nyugati részén. Sok hasonló megfigyelés, azokból kialakult szólásmondás létezett egykor, amikor eleink jobbára még a mezőgazdasághoz kötődve tartották fenn magukat, családjukat – azaz közelebb álltak a természethez, volt még idejük megfigyelni az évszakokhoz, jeles napokhoz kapcsolódó eseményeket, azok várható hatásait. Ezeket fel is jegyezték, megőrizve az utókornak, nekünk, akik jobbára az időjárás-előrejelzésekre támaszkodunk.

Benkő Péter

Mit is jelez január 25-e, Pál napja? A népi megfigyelések, jóslások sokaságát, hiszen ekkorra már magunk mögött hagytuk a tél nagyobb felét, s vártuk – ha még nem is a tavaszt, de az enyhülést. Pláne a régi idők nagy telei után. Pál napját más néven pálfordulónak nevezik, utalva arra a bibliai történetre, amely szerint Saul (Pál apostol korábbi neve) az Úr tanítványai ellen lihegve Damaszkuszba ment keresztényeket üldözni. Ő maga írja magáról a Timóteushoz írott első levelében, hogy „...jóllehet, előbb őt (Jézust) káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel.” (1Tim 1, 13-14). Sault a damaszkuszi úton ugyanis hirtelen nagy fényesség vette körül, leesett a lóról, és látomásában szózatot hallott: „Saul, Saul, miért kergetsz engem?” Ő pedig megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az így válaszolt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.” (ApCsel 9,4-5) Az élmény hatására Saul megtért, és a kereszténység nagy térítőapostola lett. Ez Pál fordulása, ettől kezdve a zsidó Saul helyett római nevét, a Paulust használta és lett Pál apostol. Megtérése után ugyanolyan hévvel hirdette az új tanítást, mint ahogy addig üldözte.

A bibliai kitekintő után térjünk át a néphagyományokra, a hétköznapi emberek elsősorban időjárással kapcsolatos megfigyeléseket ismertek, kötöttek hozzá. S kötik talán még ma is, sokan. A bibliai pálfordulást talán úgy értelmezték, hogy január 25-én az időjárás is jó vagy rossz irányba fordul. A legismertebb regulát a Tapolcai-medencében is feljegyezték, ez így hangzik: „Ha Pál fordul köddel, ember hullik döggel.” A mondásnak számos változata ismert más környéken, például ez: Ha Pál fordul köddel, jószág hullik döggel. A lényege, hogy leereszkedik-e ezen a napon a köd. Konkrétan Rigácson hallottuk ezt a másik megfigyelést: „Ha pálforduló (Pál napja) fényes, tiszta, bőven terem mező, puszta.” Még rímel is. Egyes országrészekben ezt folytatva versbe foglalták. A szélviharral kapcsolatban is volt megfigyelés: Hogyha szeles pálfordulás, akkor lészen hadakozás – azaz háború készül. Az ehhez a naphoz kapcsolt gazdag népi megfigyelések, jóslások tájegységenként mások. Abban viszont egyetértenek a megfigyelések, hogy ha szép, derült az idő, akkor még hosszan tartó hidegre lehet számítani. A Somló vidékén pedig közismert volt az a hiedelem, hogy ezen a napon a határban minden esztendőben megfagy valaki, hiszen, mint tartották, „a tél megköveteli a maga utolsó áldozatát”.

Nem vagyunk szakemberek, s hogy olvasóink közül ki miben hisz, s hisz-e a fentiekből, mindenkinek saját tapasztalataira bízzuk. Hamarosan pedig várjuk a medvét, s meglátjuk, ő mit jósol…

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában