Kedvező számadatok, bizonytalan jövőkép

2020.03.05. 11:00

Információk a gazdaság szereplőinek

Növekvő pályára állt a hazai gazdaság, a további előrelépéshez azonban a kutatás-fejlesztés erősítésére van szükség, hangzott el az iparkamara évnyitó fórumán, melyen Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Csath Magdolna, a Versenyképességi Tanács gazdasági elemzője tartott előadást.

Marton Attila

Markovszky György, a Veszp­rém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke bevezetőjében arról beszélt, a hagyományos évnyitó rendezvény hozzájárul ahhoz, hogy a megye gazdasági szereplői információkhoz jussanak arról, hogyan tehetik kiszámíthatóbbá működésüket a globalizálódó gazdaságban. Hozzátette, manapság két jelenség is veszélyezteti a jövőképet, amelynek a következményei ma még beláthatatlanok: az egyik a koronavírus-járvány, amely a termelőcégeket éppúgy érinti, mint a turizmus-vendéglátás szektort, a másik az a menekültáradat, amely a napokban Törökországból indult meg a kontinens belseje felé.

Csath Magdolna, a Ver­seny­képességi Tanács gazdasági elemzője előadásában arról beszélt, az amerikai–kínai kereskedelmi háború, a brexit és a koronavírus-járvány miatt bizonytalanság tapasztalható a világgazdaságban, ami kihat az európai és a magyar gazdaságra is. A hazai gazdaság helyzetét elemezve elmondta, a tavalyi 4,9 százalékos GDP-bővülés után idén várhatóan 3,2–3,7 százalékkal nő a bruttó hazai termék.

Az elmúlt évek egyik kiemelkedően pozitív tendenciája az államadósság csökkenése, amely két-három éven belül a GDP hatvan százalékára eshet vissza, és az is kedvező fordulat, hogy ma már főként magyarok finanszírozzák az adósságot.

Markovszky György, megyei kamara elnöke
Fotó: Maraton/Mátyus Tamás

Az elemző kitért arra is, a hazai gazdaság előrelépését a tudásalapú munkahelyek létrehozása, a kutatás-fejlesztés terjedése, az oktatás fejlesztése, a digitalizáció és az innovatív technológiák kihasználása, valamint a kkv-szektor támogatása segíthetné.

A Veszprém megyei adatokról elmondta, az országos átlagnál alacsonyabb a munkanélküliség, a beruházások főként az iparban jelentek meg 2019-ben, és a tavalyi évben elsősorban a feldolgozóiparban bővült a termelés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában