a jövő záloga

2020.06.26. 07:00

Felújítják és bővítik a csetényi iskolát

Teljesen megújul a Vámbéry Ármin Általános Iskola, a közel egymilliárd forint értékű beruházás nyomán 162 gyermek tanulhat majd modern körülmények között. Szerdán a vadonatúj létesítmény alapkövét rakták le.

Juhász-Léhi István

Az ünnepélyes alapkőletétel pillanata. Az intézmény tantermi szárnya egy toldalék épülettel egészül ki, ahol új szaktantermeket alakítanak ki

Fotós: Pesthy Márton/Napló

Ovádi Péter országgyűlési képviselő elmondta, örül az újabb mérföldkőnek Csetény életében, hiszen az elmúlt időszakban megújult az óvoda, az orvosi rendelő, a Holitscher-kastély felújítás alatt áll, új ipari területet alakítottak ki, sőt, egy gyár is a településre költözött.

– Amikor arról beszéltünk, hogy a jövő Csetényben épül, mindig megkérdezték tőlem: az iskolával mi a helyzet? – fogalmazott Ovádi Péter. – Akkor azt mondtam erre a felvetésre, hogy a tankerület igazgatója mindent meg fog tenni azért, hogy az iskola megújuljon.

Ahhoz, hogy az alapkőletétel napja eljöjjön, az országgyűlési képviselő szerint nehéz feladatokat kellett megoldaniuk. A kormányzat szándékának megfelelően viszont a kistelepüléseken is ugyanolyan életszínvonalat szeretnének biztosítani, mint a városokban. Ennek az egyik mintatelepülése lehet Csetény, amikor bő egy év múlva átadják majd a vadonatúj iskolát.

– A beruházás közel egymilliárd forintba kerül – ezzel kezdte ünnepi beszédét Szauer István, a Veszprémi Tankerületi Központ igazgatója, aki ennek kapcsán kiemelte: a régi helyett egy új, 450 négyzetméter alapterületű tornaterem épül új öltözővel, vizesblokkal és szertárral. Ezenkívül közösségi terek is létrejönnek, ugyanakkor az intézmény tantermi szárnya egy toldalék épülettel egészül ki, ahol új természettudományos, nyelvi, informatikai, művészeti szaktantermeket alakítanak ki. De új eszközökkel is gazdagodik az iskola, hogy a termek megfeleljenek a kor elvárásainak.

Az ünnepélyes alapkőletétel pillanata. Az intézmény tantermi szárnya egy toldalék épülettel egészül ki, ahol új szaktantermeket alakítanak ki Fotó: Pesthy Márton/Napló

Szauer István szólt arról is, hogy az emeleti részen új igazgatói, tanári és iskolatitkári irodákat alakítanak ki. Mindezek mellett kicserélik a nyílászárókat és a tetőszerkezetet, napelemes rendszer épül – amely csökkenti a gázfelhasználást –, és új vizesblokkokat építenek.

Megtudtuk azt is, hogy a földszinten új könyvtár létesül, míg az udvarra térkő burkolat kerül. Lecserélik a régi szenes kazánokat kondenzációs fali kazánra, amihez komplett új kéményrendszer szükséges, és kiépítik a kazánokat ellátó gázhálózatot. Mindezeken felül megújul az intézmény komplett villamos rendszere is.

A vizesblokkokra nagyon ráfért már a korszerűsítés, de megújul az intézmény komplett villamos rendszere is Fotó: Pesthy Márton/Napló

A Veszprémi Tankerületi Központ a megvalósítására 635 487 699 forint fejlesztési összeget nyert. A teljes műszaki tartalomra a tankerületi központ többletforrás iránti igényt nyújtott be 309 481 354 forint összegben. A kormány döntése szerint 187 034 452 forintot az EFOP-keretből, míg 122 447 203 forintot a költségvetésből biztosítottak a projekthez. A 2017-ben indult beruházást várhatóan a jövő év végén fejezik be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában