8 éves kislányt ölt meg

2019.05.01. 11:24

Befejezték a nyomozást a sólyi gyerekgyilkosság ügyében – Megszólalt az áldozat apja is (friss információkkal)

Befejezték a sólyi emberölés miatt indított eljárást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon (VMRFK), amit egy 16 éves fiúval szemben folytattak, tudtuk meg a rendőrségtől.

Kovács Erika

A gyanúsítottat őrizetbe vették

Forrás: police.hu

A történtek kapcsán Horváth Győző, a megölt nyolcéves kislány, Adrienn édesapja megkeresésünkre azt mondta, már nagyon várták, hogy az ügy átkerüljön az ügyészséghez. Arról is beszélt, hogy máig nem keresték meg őket a gyanúsított hajmáskéri fiú szülei, nem mondtak nekik részvétet, de ezt nem is várják tőlük. Az apának azonosítania kellett gyermeke ruháit, ami borzalmas volt számára, mert több darabon is vérnyomot látott. A család máig nem tért napirendre a történtek felett, életük megroppant, az apa kislánya emlékével kel, és vele is fekszik.

Virágok és mécsesek borították a sólyi ház elejét a gyilkosság után, tavaly májusban, ahol a megölt kislány lakott
Fotó: Kovács Erika/Napló

Erről írtunk korábban:

A fiúval szemben 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a veszprémi rendőrök befejezték, az ügy iratait átadták az ügyészségnek.

Tavaly május 18-án egy sólyi édesapa tett bejelentést 21 óra 41 perckor a VMRFK tevékenység irányítási központjába, hogy kislánya eltűnt. A rendőrök a társszervek bevonásával, helikopterrel, nyomkövető kutyával, több mint 100 emberrel azonnal megszervezték, és megkezdték a gyermek felkutatását, akinek a holttestét 2018. május 19-én, 2 óra 30 perckor, Királyszentistván külterületén, a Séd patak medrében találták meg.

A gyanúsítottat őrizetbe vették
Fotó: police.hu

A helyszíni szemlén kiderült, a gyermek bűncselekmény áldozata lett. A Veszprém megyei rendőrök nagy erőkkel kezdték meg a nyomozást, majd a bejelentés után, 24 órán belül elfogták a gyermek megölésével megalapozottan gyanúsítható 16 éves fiút, akit előállítottak és gyanúsítottként kihallgatták, a fiatal beismerte a bűncselekményt. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték a rendőrök a letartóztatását, amit a bíróság 2018. május 21-én elrendelt.

A történtek kapcsán Horváth Győző, a megölt nyolcéves kislány, Adrienn édesapja megkeresésünkre azt mondta, már nagyon várták, hogy az ügy átkerüljön az ügyészséghez. Arról is beszélt, hogy máig nem keresték meg őket a gyanúsított hajmáskéri fiú szülei, nem mondtak nekik részvétet, de ezt nem is várják tőlük. Az apának azonosítania kellett gyermeke ruháit, ami borzalmas volt számára, mert több darabon is vérnyomot látott. A család máig nem tért napirendre a történtek felett, életük megroppant, az apa kislánya emlékével kel, és vele is fekszik.

Már többször foglalkoztunk a tragédiával:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!