inkább külföldön próbálnak elhelyezkedni

2018.07.19. 11:00

Évről évre kevesebb az óvónő

Komoly hiány van óvodapedagógusokból, egyre inkább elöregedik a szakma, ám az alacsony bérek miatt a fiatalok inkább külföldön kamatoztatják óvodapedagógusi végzettségüket. Az utánpótlás kérdése égetőbb, mint valaha.

Leitner Vera

A szakma jelenlegi helyzetéről egy német nemzetiségi óvoda munkatársát kérdeztük, aki elmondta, bár intézményük szerencsés helyzetben van, érezhető a szakemberhiány, mely komoly kérdéseket vet fel a közeljövőre vonatkozóan.

– Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy minden pozíciónk be van töltve, ráadásul abból a szempontból is szerencsések vagyunk, hogy az idei nevelési évben két német szakos óvónőt tudtunk felvenni – mondta el megkeresésünkre Ruska Mónika, a Márkói Német Nemzetiségi Óvoda intézményvezető-helyettese. – Vannak azonban kolléganőim, akik néhány év múlva nyugdíjba vonulnak, és azt még nem látjuk, hogy őket miként fogjuk pótolni, mivel azt tapasztaljuk, hogy azok a fiatalok, akik most végeznek, inkább külföldön próbálnak elhelyezkedni. Főleg, akik német nemzetiségi óvodapedagógusként szereznek végzettséget; nekik Ausztria, Németország, Svájc is kilátásban van – nyilatkozta a óvodapedagógus, aki hozzátette, úgy látja, ennek oka elsősorban a fizetés, illetve az, hogy az említett országokban magasabb az életszínvonal, mint itthon.

Ruska Mónika Márkón óvónő Fotó: Pesthy Márton/Napló

– Úgy tapasztalom, hogy bár a mai fiatalok közül is sokan választják ezt a szakmát, mégis inkább külföldre mennek óvónőnek vagy bébiszitternek. Társadalmi megítélését tekintve ma már annyira nem vonzó hivatás az óvodapedagógia, és ennek elsősorban az az oka, hogy a humánközpontú, szociális pályák kevesebb megbecsülésnek örvendenek, mint például a technológia fejlődésével foglalkozó mérnöki, műszaki ágazatok.

Ruska Mónika elmondta, tapasztalja, hogy több intézmény óvónőhiánnyal küzd, nemcsak a megyében, de a közalkalmazotti álláslehetőségeket listázó kormányzati álláskereső portál alapján szerte az országban mindenhol. Mint mondja, a hiánnyal küzdő intézmények esetében nem jelent megoldást az sem, ha óvodapedagógiai végzett­séggel nem rendelkező dajkákkal vagy pedagógiai asszisztensekkel próbálják orvosolni a hiányt, mivel a gyerekek felügyelete, a napi foglalkozások során legalább egy óvodapedagógusnak jelen kell lennie. A fizetések azonban a közalkalmazotti bértáblának megfelelően országszerte egységesek – a pályakezdő óvodapedagógusok három évig nem léphetnek tovább a gyakornok kategóriából, ez pedig azt jelenti, hogy csak az illetményalapot, bruttó 182 700 forintot kapnak –, így intézmény és intézmény által nyújtott fizetés között idehaza csak annyiban lehet különbség, hogy az óvodákat milyen mértékben tudják támogatni a fenntartóik, az egyes települések önkormányzatai, amelyek eltérő mértékben, fizetéskiegészítés formájában tudnak hozzájárulni az óvónők béréhez.

Ezek is érdekelhetik