kilencedik alkalommal szervezték meg

2020.02.09. 11:31

Miniszter, államtitkár és kúriaelnök a sümegi jogászbálon

Zalai jogászként azt vallom, hogy a jogászokat nem az értéksemlegesség, hanem az értékekhez való hűség kell hogy jellemezze. Ehhez pedig arra van szükség, hogy beszélgessünk egymással értékes dolgokról – így érvelt Darák Péter, a Kúria elnöke a Dunántúli Jogászbál legfőbb céljáról Sümegen, a Hotel Kapitány dísztermében szombaton este.

Kovács Erika

Fotó: Balogh Ákos/Napló

A rangos társasági eseményt kilencedik alkalommal szervezte meg a Magyar Jogász Egylet (MJE) Zala, Veszprém és Vas Megyei Szervezete Matécsa Artemon, az Ügyészek Országos Egyesületének elnöke, Zala megyei főügyészségi ügyész irányításával. A bálon mintegy háromszáz vendég vett részt az egész országból.

Kondákor Ferenc Zala megyei főügyész külön köszöntötte Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, Hende Csaba országgyűlési képviselőt, Darák Pétert, a Kúria elnökét, Kónya Istvánt, a Kúria elnökhelyettesét, Vókó Györgyöt, az Országos Kriminológiai Intézet igazgatóját, a dunántúli jogi egyetemek dékánjait, Kondor János, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének Vas megyei elnökét.

Megemlékeztek a néhány napja elhunyt Sárközy Tamás jogászprofesszorról, az MJE többszörösen újraválasztott elnökéről, akit szakmai csodának, remek embernek nevezett Spitz János, az MJE Vas Megyei Szervezetének elnöke. A jogtudósról egyebek mellett azt mondta, hogy etalon, alkotó zseni, barát és példakép, akit nagy szeretet és tisztelet vett körül. – Magyar vagyok, mert ide születtem és itt élek – idézte a professzort az elnök.

Böjte Éva, a Hotel Kapitány igazgatója nagy megtiszteltetések nevezte, hogy a rendkívül rangos társasági eseményt immár kilencedik éve rendezik meg a sümegi szállodában.

A Veszprém megyei szervezésért felelős Kovácsfiné Nagy Judit, a száz tagot számláló MJE Veszprém Megyei Szervezetének elnöke és férje, Kovácsfi László törvényszéki bíró kiemelte, a bál nagy értékét adja az is, hogy egykori jogi egyetemisták, akik ma szerte az országban dolgoznak, ilyenkor találkoznak és fehér asztal mellett beszélnek életükről. A bíró örömmel beszélt arról is, hogy az előző napi lovagi tornán lovaggá ütötték a sümegi lovas arénában.

Az estet palotás tánccal nyitotta meg a Batsányi Táncegyüttes, majd a vendégeket a Smile Jazz Duo, Gönczi Gábor és a Smile Rock Circus szórakoztatta, Debrei Zsuzsanna és Hertelendy Attila színművészek pedig operettműsorral rukkoltak elő a jogászbálon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában