Veszprém megyében is megkezdték a teszteléseket az oktatási és köznevelési intézményekben

Hétfőn megkezdődött az iskolákban, óvodákban, bölcsődékben és egészségügyi intézményekben dolgozók koronavírus-tesztelése. A szociális intézményekben múlt hét péntek óta tesztelik a dolgozókat. A járványügyi védekezés azonban már hónapok óta tart a Covid-19 második hullámában.

Óvodai dolgozók tesztelése Pápakovácsiban

Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Fotó: Vasvári Tamás

Takács Szabolcs kormánymegbízottal a Veszprém Megyei Kormányhivatal oldalán jelent meg ezzel kapcsolatban interjú, ahol részletesen mesél a feladatokról, és a munkáról, amelyet az értünk dolgozó egészségügyi szakemberek és egészségügyi hallgatók végeznek. A teljes interjú a Kormányhivatal oldalán olvasható.

- Mi a kormányhivatalok feladata a most kezdődő tesztelés-sorozatban?

- Mivel a kormánymegbízott minden megyében a Védelmi Bizottság elnöke is, aki a Megyei Védelmi Bizottság munkáját is irányítja, a hivatal az egészségügyi védelmi igazgatásban is részt vesz. A tavaszi Covid19 járványban csakúgy, mint most a második hullámban, a Veszprém Megyei Kormányhivatal, illetve a Védelmi Bizottság Titkársága koordinációs feladatot lát el, egyebek mellett kollégáink gondoskodnak a védőfelszerelések, fertőtlenítő szerek eljuttatásában az egészségügyi, szociális és oktatási intézmények részére. Jelenleg konkrét feladatunk az egészségügyi, szociális, oktatási és köznevelési intézményekben dolgozók tesztelésének megszervezése, amely rendkívül komoly koordinációs feladatot jelent a kormányhivatalban és a járási hivatalban dolgozó munkatársak számára. Ezt a munkát a megyei Védelmi Bizottság honvédelmi titkára és a megyei tisztifőorvos vezetése mellett a járási hivatalvezetők helyi irányításával tudtuk megszervezni.

Óvodai dolgozók tesztelése Pápakovácsiban
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

- Az oktatási, egészségügyi és szociális intézményekben indult tesztelésben konkrétan milyen munkát végez a kormányhivatal?

- Először is külön kell kezelnünk az egészségügyi és szociális intézményeket abból a szempontból, hogy ők képesek intézményen belül, saját kollégákkal ellátni a tesztelési feladatot, tehát itt a kormányhivatal feladata a tesztek és védőfelszerelések eljuttatása részükre, az eredmények rögzítése és továbbítása a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz. Az oktatási-köznevelési intézmények esetében a tesztelést is a kormányhivatal szervezi és koordinálja. A tesztelés a munkavégzés helyszínén, antigén gyorstesztekkel történik. A mintákat a bölcsődékben a kormányhivatal népegészségügyi munkatársai, az óvodákban és iskolákban pedig harmad- negyedéves orvostanhallgatók veszik le és értékelik ki. Szeretném külön is kiemelni ezeknek a hallgatóknak a feladatvállalását. Nagyszerű dolog, hogy egy pandémiában Magyarország számíthat azokra a fiatalokra, akik hivatásuknak a gyógyítást választották. Munkájuk az egészségügyi dolgozók tehermentesítése szempontjából rendkívül fontos.

Takács Szabolcs kormánymegbízott
Fotó: Veszprém Megyei Kormányhivatal

- Hogyan zajlik a tesztelés Veszprém megyében?

- Az oktatási-egészségügyi intézmények tesztelése ezen a héten indult. 16 csapatot állítottunk fel, amelyek két orvostanhallgatóból, valamint a kormányhivatal két munkatársából: egy teamvezető-adminisztrátorból és egy sofőrből állnak. Ezek a csapatok a kormányhivatal által biztosított járművel, az előre egyeztetett időpontokban érkeznek a megadott helyszínekre – állami fenntartású intézményekbe, ahol helyszíni munkavégzés zajlik –, hogy elvégezzék a dolgozók tesztelését. A mintavétel az oktatási-köznevelési intézményekben munkaidőben, hétköznapokon zajlik majd. A mintát adó személyes adatait, illetve a teszteléshez való hozzájárulását egy adatlapon rögzítjük, amelyet a kormányhivatal kezel. Szintén a kormányhivatal munkatársa végzi el a mintavételezéshez kapcsolódó adminisztratív feladatokat. A tesztelésben való részvétel önkéntes. Az esetleges pozitív eredményről a dolgozó köteles értesíteni a háziorvosát és karanténba kell vonulnia.

Az orvosi, egészségügyi képzésben részt vevők is segítenek kéthetes, fizetett gyakorlat részeként
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

- Milyen más feladatokat lát el a kormányhivatal a pandémia kapcsán?

- A kormányhivatal Népegészségügyi főosztályára és járási népegészségügyi osztályaira számos más feladat is hárul, amelyeket a mindennapos járványügyi-közegészségügyi feladatellátás mellett végeznek kollégáink ebben a rendkívüli időszakban. Munkatársaink végzik egyebek mellett a pozitív esetekben a határozathozatalt, a kontaktkutatást, az adatok rögzítését, ők készítik a napi és heti megyei jelentést a Nemzeti Népegészségügyi Központ részére. Rendszeresen ülésezik a megyei Operatív Törzs, amely minden, a pandémia kapcsán felmerült feladatot irányít és koordinál.

Fotó: Veszprém Megyei Kormányhivatal

Szeretném megköszönni saját munkatársaimnak is a rendkívüli helytállást, amit tanúsítanak. Fizikai és lelki szempontból is nehéz időszak ez mindannyiuk számára, de a tavaszi első hullám után idén ősszel is a lehető legnagyobb hatékonyság biztosításával szervezték meg és végzik a munkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában