Balla György háziorvos szerint a beadott vakcina a legjobb

Mind az öt, hazánkban használatban lévő koronavírus elleni védőoltás hatékony a fertőzés ellen.

Marton Attila

Balla György kiemelte: a hazánkban használatban lévő összes védőoltás hatékony a koronavírus-fertőzés ellen

Fotó: Penovác Károly/Napló

Erről beszélt a Naplónak Balla György, aki Balatonakali, Balatonudvari, Örvényes és Aszófő háziorvosa. Hangsúlyozta, az a legjobb vakcina, amely elérhető, és amelyet már beadtak, függetlenül attól, mi a származási országa.

A családorvos a múlt hét óta olt a körzetében a Sinopharm kínai vakcinával, az eddigi tapasztalatok jók, nem fordultak elő mellékhatások. Hozzátette, mivel ez az oltóanyag elölt teljes vírust tartalmaz, a szakemberek abban bíznak, hogy a mutációk ellen is hatékony védelmet nyújt. Arra kérte a betegeket, fogadják el a kínai vakcinát, ha ugyanis valaki visszautasítja a felajánlott oltóanyagot, az oltással való késlekedéssel veszélyezteti magát.

A megbetegedések száma Veszprém megyében is emelkedik a harmadik hullámban. A szakember úgy fogalmazott, az oltásra regisztráltak gondolják végig, melyik lehetőség a jobb: az elölt kínai vírussal való védettség vagy az élő vírussal történő megbetegedés.

Balla György kiemelte: a hazánkban használatban lévő összes védőoltás hatékony a koronavírus-fertőzés ellen Fotó: Penovác Károly/Napló

Balla György a Naplónak nyilatkozva arra is felhívta a lakosság figyelmét, a kínai fejlesztésű Sinopharm oltóanyagát a krónikus betegséggel rendelkezők is megkaphatják, kizárólag akut megbetegedés, lázas állapot, valamint szoptatás és terhesség esetén nem oltanak vele.

A tapasztalt egészségügyi szakember egyúttal azt tanácsolta, mindenki legyen bizalommal a háziorvosa felé, mert a kínai vakcina biztonságos és hatásos oltóanyag. Balla György hangsúlyozta, a múlt hét óta olt a körzetében a Sinopharm-vakcinával, és az eddigi tapasztalatok jók, nem fordultak elő mellékhatások.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában