Gyorsétterem épül Pápán

A kivitelezők hétfőn birtokba vették a Celli út melletti területet és megkezdték az egyik legismertebb nemzetközi gyorsétteremlánc pápai üzletének megépítését. A tervek szerint az étterem még idén megnyithatja kapuit.

Napló

A „Jövő Élménye” koncepciónak megfelelően épített egységben a kiszolgálás személyességének megőrzése mellett kiemelt szerepet kapnak az innováció, a digitális fejlesztés, valamint a fenntarthatóság. A vállalat növekedési stratégiájának részeként megnyíló, korszerű étterem várhatóan 60 új munkahelyet teremt a pápaiaknak és a környéken élőknek – olvasható az étteremlánc közleményében.

- Régi ígéretünket, és mondhatom álmunkat váltjuk valóra azzal, hogy megkezdtük egy modern drive étterem kialakítását Pápán – mondta Égi Zsolt, a magyarországi étteremhálózat üzemeltető ügyvezetője. – A növekedési stratégiánk egyik legfontosabb eleme, hogy új éttermeinkkel olyan városokban és településeken is megjelenünk, ahol korábban erre nem volt lehetőség. Célunk, hogy a jövőben még több közösséghez jussunk el. Bízunk benne, hogy a munkálatok és az építkezés zavartalanul, a tervezett ütemben zajlik majd, így még az év vége előtt fogadhatjuk az első vendégeket – tette hozzá.

A többi, már működő egységhez hasonlóan a pápai étteremben is érintőképernyős kioszkok, digitális drive várja majd a vendégeket, de a személyesség megtartása, sőt növelése érdekében úgynevezett vendégélmény menedzserek is segítik majd a tájékozódást, a szolgáltatások igénybevételét. Az ő feladatuk lesz gondoskodni a vendégek kényelméről, köszönteni az érkezőket, megismertetni velük az új eszközöket, illetve segíteni nekik az új folyamatok követésében.

Áldozó Tamás, Pápa polgármestere üdvözölte a beruházást. – Minden olyan vállalkozást megbecsülünk, amelyik a mi városunkat választja és minden forintnak örülünk, aminek eredményeként pápai munkahelyek jönnek létre. A pápai étteremnyitás izgalmas, új színt hoz a helyi vendéglátásba és egy olyan stílust, amit rengetegen vártak már eddig is türelmetlenül – hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában