EUrópa-piknik a Veszprémvölgyben

A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Europe Direct Veszprém EUrópa-piknik a Veszprémvölgyben címmel szervezett programot.

Juhász-Léhi István

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Csitei Tímea, a Europe Direct Veszprém irodavezetője, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságfejlesztési főmunkatársa a Naplónak a helyszínen elmondta, az EUrópa-pikniket két célból hívták életre. A Europe Direct Veszprémet, az EU veszprémi információs irodáját 2013 óta működteti a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, és idén újra elnyerték a működtetési jogokat öt évre. Egyrészt ezt szerették volna megünnepelni a nagyközönséggel, másrészt a járványhelyzet miatt nekik is számos rendezvényük elmaradt, ezért egy nagyobb volumenű rendezvénnyel szerettek volna visszatérni.

Az irodavezető elmondta azt is, céljuk, hogy még inkább a köztudatba kerüljön az, hogy jelen vannak a városban és ha például az EU-val kapcsolatban – akár Uniós jogokat illetően, akár az EU aktuális történéseit illetően – kérdése lenne bárkinek, akkor az Europe Direct Veszprém igyekszik információt adni. Példaként felhozta az elmúlt időszakot, benne azzal, hogy miként lehet utazni a tagország között, ami nem volt egységes, hiszen tagországi szinten születtek, születnek döntések, mégis munkájukból szerves részt vesz ki az, hogy mikor, hogyan, hová lehet utazni.

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Csitei Tímea beszélt arról is, hogy szeretnének hagyományt teremteni az EUrópa Piknikből. A legnagyobb programelemük az az EUrópa-örömfutás volt, amely a Gyermekmosoly Alapítvánnyal együttműködésben valósult meg. Ez nem egy versenyfutás volt, hanem sokkal inkább a futás örömét igyekeztek hangsúlyozni kicsiknek, és nagyoknak. De ott volt az eseményen a Pápai Pegazus Színház, hiszen megyei irodaként nem csak Veszprémre koncentrálnak. Ugyanakkor Debreczeny Zoltán festőművész keréktárlatot tartott, aminek során nemcsak festményeit mutatta be, hanem mesélt arról is, hogy mit jelent neki Európa. Koncerttel is készültek a szervezők, ugyanis a Mosolyra Hangolók gyermekzenekar is fellépett.

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Mindezek mellett a Veszprémvölgyben, az EUrópa-sátornál ingyenes kiadványok, EU-s információnyújtás, kvíz-és nyereményjátékok, valamint arcfestés is várta az érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában