Idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Gannai Asszonykórus

Nemzetiségi kulturális találkozót tartottak Gannán. Az alkalmon emlékeztek meg a gannaiak kitelepítésének 75. évfordulójáról és a Gannai Asszonykórus fennállásának ötvenéves jubileumáról.

Polgár Bettina

A rendezvényen Schlecht József harmonikás kíséretével fellépett az 50 éves Gannai Asszonykórus is

Fotó: Polgár Bettina/Napló

Az esemény a Szent Kereszt Felmagasztalása templomban kezdődött kétnyelvű szentmisével, melyet Mail József apát celebrált az 1946-ban és 1948-ban elüldözött német ajkú lakosokért.

Nagy Ottó polgármester köszöntőjében kiemelte: 75 éve, 1946. június 5-én ­Ganna német lakosságából 446 embernek el kellett hagynia a szülőföldjét, hátrahagyva mindent. Másfél esztendővel később pedig újabb 153 embernek kellett távoznia a falujából. Ezen tragikus eseményeknek állít emléket a Szent Kereszt Felmagasztalása templom előtt elhelyezett alkotás, mely Járóka Attila kőfaragómester munkája. A település vezetője egyúttal köszönetet mondott mindazoknak, akik a tervezéstől a megvalósításig bármilyen formában hozzájárultak az emlékmű létrejöttéhez.

Az emlékmű Járóka Attila kőfaragómester munkája
Fotó: Polgár Bettina/Napló

Az emlékmű felszentelését a nemzetiségi kulturális találkozó megnyitója, illetve a Gannai Asszonykórus köszöntése követte a művelődési ház udvarán. Az ötvenéves asszonykórust Nagy Ottó mellett Pilter Mária, a Gannai Német Nemzetiségi ­Önkormányzat vezetője, Heilig Ferenc, a Veszprém Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Pfeiferné Takács Hajnalka, a Landesrat egyházzenei szekciójának alelnöke, Kovács Zoltán országgyűlési képviselő és Pillerné Fódi Ilona, a Veszprém Megyei Német Önkormányzatok Közösségének elnöke köszöntötte.

Nagy Ottó elmondta, idén ötven éve annak, hogy Benkő Jenőné a templomi kórus tagjaiból megalapította a Gannai Asszonykórust. – Az együtt éneklés öröme közösségé kovácsolta a kórust, melynek tagjai mindig támogatták egymást. Az évtizedek során számos elismerésben és kitüntetésben részesültek, dicsőséget szereztek maguknak és a településnek. Szívből kívánom, hogy még sok évig őrizzék, ápolják zenei hagyományainkat – fogalmazott a polgármester.

A rendezvényen Schlecht József harmonikás kíséretével fellépett az 50 éves Gannai Asszonykórus is
Fotó: Polgár Bettina/Napló

Az alkalmon Schlecht József harmonikás kíséretével fellépett a Gannai Asszonykórus, továbbá az Úrkúti Asszonykórus és a Bakonyszücsi Német Nemzetiségi Tánccsoport. A közös vacsorát köve­tően svábbált tartottak, a talpalávalót a Schwowischi Buam zenekar biztosította.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában