Oltasson, aki még nem tette! – Hasonló tüneteket okoz, de fertőzőképesebb a Covid delta-variánsa

Gyorsuló ütemben terjed a megyében is a koronavírus-járvány. A háziorvos is az oltás felvételére biztat.

Marton Attila

20210211 Balatonakali Balla György háziorvos krónikus beteget olt Astra Zeneca vakcinával Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: Fotó: Penovác Károly Veszprém Megyei Napló

A pandémia hazai negyedik hullámában augusztus végétől, szeptember elejétől egyre több fertőzöttet azonosítanak. Veszprém megyében a heti új esetszám a nyári 20–40 megbetegedésről 100–150 közé emelkedett, majd október második felétől hétről hétre közel kétszeresével emelkedik. A megbetegedéseket ma már szinte kizárólag a delta-­variáns okozza a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint, amelynek a fertőzőképessége nagyobb a korábbi vírustörzseknél.

Balla György háziorvos elmondta, szeptember eleje óta terjedt egy felső légúti fertőző betegség is a lakosság körében, amely előbb a gyermekeket, majd a felnőtteket betegítette meg. Ennek a betegségnek a tünetei – a szaglás és ízlelés elvesztését leszámítva – nagyon hasonlóak voltak a Covid19-hez. Amennyiben a tünetek koronavírus-fertőzésre utalnak egy páciensnél, a szakember antigéngyorstesztet végez a betegen. Ősszel a háziorvosok nagy számban kaptak gyorstesztet az államtól. Balla Györgynek az elmúlt hetekben sok betegén kellett gyorstesztet végeznie, és jelentős számban szűrtek ki fertőzötteket. Amennyiben a gyorsteszt negatív, de a beteg tünetei nem múlnak, akkor PCR-vizsgálatot kérnek a családorvosok, amit már a mentőszolgálat koordinál.

A háziorvos négy Balaton-parti településen rendel, és azt tapasztalja, hogy két oltás után is előfordulnak megbetegedések, de könnyebben viseli a betegséget, akit korábban beoltottak. A negyedik hullámban nem került még sem oltatlan, sem oltott páciense kórházba. Balla György kérdésünkre arra is kitért, hogy nem tapasztalt olyan tüneteket a delta-variánssal megfertőződött betegeinél, amelyek a vírus korábbi variánsait ne jellemezték volna. A vírusfertőzés szimptómái közé ezúttal is a láz, a köhögés és a fejfájás tartozik leggyakrabban.

Balla György elmondta, hogy két oltás után is fordulnak elő megbetegedések, de enyhébb a lefolyásuk
Fotó: archív/Penovác Károly

A háziorvos azt javasolta, aki még nem oltatta be magát, kérje a vakcinát, akinek pedig több mint négy hónap telt el a második oltása óta, vegye fel a harmadik, megerősítő oltást. Erre jó lehetőséget ad az is, hogy a kormány oltási hetet szervez november 22-től, amikor országszerte egy héten át regisztráció nélkül lehet felvenni a koronavírus elleni védőoltást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában