Pozitív változás - a népszerű mentorprogrammal minden gyerek képes kihozni magából a legtöbbet

A közös tanulás, személyiségfejlesztés, továbbtanulásra való felkészítés mellett számos közös élmény színesíti az együtt töltött időszakot. Horváth Gergellyel és volt mentoráltjával, Győri Adriánnal – aki ma már a pécsi Gandhi Gimnázium tanulója – beszélgettünk.

Gergő hogyan került kapcsolatba a programmal és Adriánnal?

G:. Tanárnak készülök, angol-történelem szakos hallgató vagyok a Pécsi Tudományegyetemen, és az oktatóim hívták fel a figyelmemet rá, hogy itt lehetőségem lesz gyerekekkel foglalkozni. A program üzenete is megtetszett, így mindjárt az elején, az elméleti kurzus elvégzése után, 2019-ben csatlakoztam, akkor kerültem Magyarmecskére, Adrián iskolájába. Ez az ötödik félévem, most éppen Kétújfalun mentorálok, de tartom a kapcsolatot a volt mentoráltjaimmal, Adriánnal különösképpen, mert ő Pécsen tanul, így többször tudunk találkozni.

Adrián, még hetedik osztályban megkérdezted Gergőt, hogy nem késő-e jó tanulónak lenni. Mi indította ez el benned?

A.: Egészen hetedikig nem voltam jó tanuló, nagyjából kettes volt az átlagom. Hatodikban év vége felé döntöttem úgy, hogy jobban szeretnék tanulni. Anyukám mindig azt mondta, hogy tanuljak, hogy többre vigyem, mint ők, meg ne legyek közmunkás. Akkor gondoltam, hogy azért is megéri, hogy legyen belőlem valaki. Volt olyan tanárom, aki nem hitt bennem, de Gergő igen. Az online oktatás ideje alatt is eljött hozzánk, és segített a tanulásban. A Gandhi Gimnáziumba 3,5-ös átlaggal lehet jelentkezni, és én azt meghaladtam.

A közös tanuláson kívül milyen programjaitok voltak a mentoráltakkal?

A.: Elmentünk lézerhar-colni, nyáron strandra mentünk, voltunk a Gandhi Gimnáziumban is nyílt napon. A lézerharc nagyon jó volt, nem hittem volna, hogy én szerzem a legtöbb pontot. Szeretem a küzdősportokat is, most éppen aikidozom.

G.: A lézerharcban én nem értem el olyan jó pontszámot, alaposan lelőttek engem a gyerekek. Biztosan a sok tanulást bosszulták meg így (nevet). 

A mentorálás nyolcadikban véget ért.  Gergő hogyan kíséri tovább Adriánt?

G.: A tanári szak elvégzése után a doktorira szeretnék menni, és számolok azzal, hogy a Gandhi Gimnázium közelében maradok így vagy úgy, mert a szakkollégiumon keresztül is kapcsolódunk hozzájuk. Ez az első gimnázium Magyarországon és Európában, ahol cigány nemzetiségű oktatás zajlik. Most is mentorálok 12-edikeseket, jó lenne, ha nem is én, de valamelyik szakkollégista Adriánt, amikor 11-12-es lesz, segítené abban, hogy leérettségizzen, továbbtanuljon.

Mik a terveid a jövőre nézve, Adrián?

Először leérettségizni, utána szakmát tanulni. Kőműves szeretnék lenni, mint az apukám. Most is sokat segítek neki, együtt újítottuk fel a házunkat. Szeretek építeni. 

El tudod képzelni, hogy egyszer te is mentor legyél?

A.: Igen, erről beszélgettünk is, amikor bementünk az egyetemre, mondtam Gergőnek, hogy na, ide fogok járni. 

G.: Éppen az egyetemről jövünk, ahol leendő mentor egyetemista hallgatókkal beszélgettünk, akik a felkészítő kurzust végzik, hogy ők is találkozzanak gyerekekkel, meg tudják kérdezni a célcsoportot. Szerintem Adriánból lenne a legjobb mentor, mert ő ismeri a hátteret, hasonló környezetből jött, mint a mentoráltak. Nagyszerű, hogy eljött erre a kurzusra, ez azt jelzi, hogy szeretne másoknak is segíteni.