2023.05.25. 15:00
Liza és Rami a kötözésben, Zsófi és Máté az újraélesztésben jó
Liza és Rami a kötözésben, Zsófi és Máté az újraélesztésben jó, Boglárka, a csapatvezetőjük pedig a helyzetfelismerésben, munkájuk összehangolásában. A csabrendeki diákok már az elsősegélynyújtó versenyre megérkezve tudták a lényeget: a mentők, a gyógyítók sikeressége a bajba jutott első ellátóin múlik, ők pedig akkor tudnak a legtöbben segíteni élesben, ha megvan hozzá a tudásuk és legyőzik a stresszt.
Önkéntesek játszották el a sérülteket a megmérettetésen
Fotó: Kelemen Gábor
A Vöröskereszt elsősegélynyújtó versenyére vármegyénk településeiről tizenegy csapat érkezett Zircre. Hat állomáson kaptak feladatokat, kettőn elméleti kérdéseket, négyen gyakorlati teendőik adódtak. Utóbbi helyeken több sérültet játszottak el önkéntesek, tehát annak eldöntése volt fontos, kit látnak el először, kinél mi az elsődleges, amivel segíthetnek. Rögtön utána szakemberek értékelték, mit tettek helyesen, mit lehetett volna még jobban.
– Az elsősegélynyújtás egyidős az emberiséggel, az irgalmasságot, a testvériességet jelzi, és erről tesznek tanúbizonyságot a Zircen versenyzők – ezekkel a szavakkal köszöntötte a csapatokat a megnyitón Viziné Horváth Judit zirci jegyző. Csoma Zoltán, a Vöröskereszt Veszprém vármegyei elnöke arról beszélt, hogy a verseny a legjobb módja tudásuk további gyarapításának, ha ezúttal hibáznak, az ahhoz járul hozzá, hogy még jobbak legyenek az életmentésben. Börcsök Zsolt veszprémi vezető mentőtiszt örült a benevezettek létszámának, ami felülmúlta a tavalyit, ugyanis munkája révén nap mint nap tapasztalja, hogy a mentők sikeressége a bajba jutott első ellátóin múlik.
A csabrendeki diákok csapata az Öt érzék nevet választotta – azért, mert öten alkották csoportjukat, másrészt tudják, érzékszerveikre kell hagyatkozniuk elsősegélynyújtáskor, ilyenkor nem állnak rendelkezésükre olyan eszközök, mint a kórházakban. Pont ez a lényeg, aki épp ott van a bajba jutott közelében, az segítsen, azzal, ami épp nála van, igyekezzen megtenni, amit lehet, ezen élet múlhat. S sokat tehetünk – erről tanultak a versenyre készülve a fiatalok. Versenyfutás az idővel, mindannyiunk felelőssége, a segítés öröme, biztonságérzetet adó ismeretek – ezeket említették meg, amikor kérdeztük őket. Tudják, azon múlik eredményességük a versenyen és esetleg éles helyzetben is, félelmüket, izgalmukat, a stresszt mennyire tudják legyőzni, mennyire tudnak higgadtan, ésszel cselekedni. Akkor csillant fel igazán a szemük, amikor arra terelődött a szó, hogy a jó munkamegosztáson, az együttműködésen, a szerepek kiosztásán múlik sikerük, és ebben jók. Jó érzéssel tölti el őket a megszerzett tudás, ha gond lenne, tudnák, mit kell tenniük. Azt nem tudják, mernének-e gyorsan cselekedni, mert azért a valóságban sokkal ijesztőbb lehet ez, mint sminkeszközökkel jelzett sérülések esetén. Az biztos, mindent megtettek, hogy jó esélyük legyen erre, hiszen megtanulták, gyakorolják az elsősegélynyújtást. Felkészülésüket segítette Molnár Ildikó, továbbá Bakos Gergő és Bécsi Tamás, két mentős önkéntesen, szabadidejében.

Fotó: Rimányi Zita/Napló
A gyermekek kategóriájában első lett az inotai tagiskola csapata, második a veszprémi Padányi csapata, harmadik a tapolcai Bárdos-iskola csapata. Az ifjúsági kategóriában dobogósok lettek a pápai református iskolából, a Padányiból és a veszprémi ipari technikumból érkezők. A felnőtt kategóriában a csabrendekiek mutatták meg sikeresen gyakorlati tudásukat.