Marokházi Katalin aktív életében jelentős szerepet kaptak az állatok

A vonzalom Pápán alakult ki Katalinban, aki középiskolásként találkozott az állatkert ott dolgozó ösztöndíjasával. Tőle hallott először a Kittenberger Kálmán Vadasparkról, sőt a nyári szünetben el is jött vele Veszprémbe. Katalin azonnal úgy érezte, megtalálta jövendő munkahelyét. Az is világos volt, hogy ezzel rátalált a hivatására, amit viszont csak úgy lehet művelni, ha valaki teljesen rászánja az életét. Családot is szeretett volna, ezért az álmot úgy alakította, hogy akkor jelentkezik munkavállalónak az állatkertnél, ha a gyerekei már elvégezték az általános iskolát. 
Amikor eljött az idő, megkereste az akkori igazgatót, Sigmond Istvánt. Éppen volt felvétel, négy terület közül is választhatott volna, de a kérdés már a bejáratnál eldőlt: a majomház egyik lakója, egy csimpánz „beszélgetni” kezdett vele. Kérdésemre, hogy az állatkert rengeteg lakója közül melyek lettek a kedvencek, Katalin így válaszol: 
– Szeretem az emberszabásúakat, az elefántot, a nagymacskákat, az orrszar­vút – mindegyiket másért lehet szeretni, de az az első pillanat, amikor a Milla nevű csimpánz (amelyet kézből neveltek, mert nem gondozta az anyukája) felém nyújtotta a kezét, felejthetetlen maradt. 
Szép pillanatokból meg a rengeteg munkából később sem volt hiány. Mindehhez szükséges volt naprakészen ismerni a szakmai eredményeket, de legalább ennyit jelentett a gyakorlat is, hiszen például ugyanaz lehet a mozdulat a fiatal és idősebb állatnál, de ha más a szituáció, akkor mást jelent. Ezért is üzeni a fiataloknak, akik hasonló pályára készülnek, hogy a legfontosabb tisztelni az állatok törvényeit, mert aki így viselkedik, számíthat a viszonzásra, mert egyáltalán nem „csak” egy munkahelyről van szó. 

– A leghatalmasabb élményem az volt, amikor Taksony, egy hím csimpánz, amely gyerekként szopta az ujját, egyszer csak hozzám ért. Hozzám bújt, hogy más ne lássa, úgy vette újra a szájába az ujját, s ettől megnyugodott. Hihetetlen munka zajlik az állatkertben, én büszke vagyok arra, hogy tagja lehettem az itt dolgozó fantasztikus csapatnak. Rengeteg élmény köt ide, nagyon sok állatot felneveltem Litéren, ahol lakunk; szibériai tigrist, páviánt, kisebb-nagyobb fajta vadat. Háromóránként keltem a kicsi majomhoz, mert úgy kellett etetni. Ha nincs ilyen szuper családom, nem is tudtam volna megtenni. A férjem, a két lányom hozzáállásának is köszönhető, hogy nem embergyereknek neveltük ezeket a kicsiket, ezért mindegyiket vissza lehetett szoktatni a fajtársai közé. Még tevét is neveltünk otthon. A kis zsiráf nem fért be a nappaliba, ezért, amikor szükség volt rá, beköltöztem pár napra a zsiráfházba. Így a kicsit nem kellett elválasztani az anyukájától. Szép pillanatok voltak, amikor a felnőtt zsiráfok engedték, hogy tegyem a dolgom. Figyelembe kell venni az állatok természetét, ha kis lépésekkel is, de így lehet haladni. Úgy kell csapattagnak lennünk, hogy ne zavarjuk az életüket. Ha egy állat valamit megtesz, ugyanúgy kell dicsérni, mint egy gyereket. Ez akkor is így van, amikor tréningezzük őket. Nem cirkuszi mutatványra kell gondolni, hanem rá kell őket szoktatni, hogy teljesítsenek néhány kérést; például ha az elefánt hajlandó felemelni a lábát, megoldható a köröm- és talpápolás. Rengeteg időre, türelemre, szeretetre van szükség ahhoz, hogy mindegyikkel szót tudjunk érteni. 

Huszonöt évi munkaviszonya minden napján naplót írt Katalin, hogy visszakövethetők legyenek a történések. Mint mondja, ő sem okosabb senkinél, csak esetleg tapasztaltabb, ha pedig valaki meghallgatja a tanácsait, saját maga már nem fogja elkövetni ugyanazokat a hibákat. Másik meggyőződése, hogy egy nyugdíjasnak is fontos a friss állapot, akár a fizikai kondícióról, akár a szellemiekről van szó. Ezért is volt teljesen felkészült az örömre, ami tavaly érte: Afrikába utazhatott, előbb Ugandába, majd Tanzániába. Sétálhatott egy 37 fős csimpánzcsapattal, természetes helyükön láthatta a gorillákat, csónakjuktól pár méterre fürödtek az elefántok. Bizony mást jelent az állatok szeretete ott és itthon. 
Amit hangsúlyoz: veszprémiek hozták létre a veszprémi állatkertet, amelynek folyamatosan szüksége van a támogatásra, hogy ilyen sok évvel Böbe után is példaként emlegethessék szerte Európában.