Jubileum egy eltűnt faluban

Iharkút, ez az apró kis bakonyi irtásfalu már az Árpád-korban lakott volt, és elnéptelenedése után az Esterházyak kezdeményezték a lakosság betelepítését. Szorgalmas sváb embereket hoztak ide, akik erdei munkákból éltek. A két világháború és az 1948-as kitelepítések után az 1970-es évek elején újabb sokk érte a falu lakosságát. Nagy mennyiségű, kiváló minőségű bauxitot találtak a kutatók a föld mélyén. Hamarosan meg is kezdődött a kitermelés, és a lakók néhány évig kénytelenek voltak együtt élni a robbantások és a szálló vörös por okozta gyötrelmekkel. Aztán 1979-ben végleg el kellett hagyniuk a szeretett szülőföldet, szétszóródtak a szélrózsa minden irányába, és több mint két évtizedig nem látták egymást. Bakonyi Lajos nyugalmazott erdész ötlete nyomán 2003-ban találkoztak először az egykori iharkútiak a vörös kráterekkel borított korábbi lakóhelyükön. Nincs még egy olyan elpusztított falu az országban, mint Iharkút, amelynek lakói évek óta bizonyítják szülőföldjük iránti ragaszkodásukat: visszaszerezték a ma már száz éves harangjukat, címert és címeres zászlót avattak, gémeskutat építettek, a németbányai temetőben emlékművet állítottak az első és második világháború, valamint a kitelepítés áldozatainak. Tölgyesi László nyugalmazott egyetemi tanár gondozásában – aki gyermekkorát Iharkúton töltötte – megjelent egy ötkötetes monográfia. A szülőföld iránti szeretet ilyen csodákra is képes! Hogy Iharkút neve ne merüljön a feledés homályába, a szomszédos Németbánya értéktára 2016-ban felvette az egykori települést az értékei közé. A korábbi lakosok szellemi és lelki kötődése olyan példa nélküli, hogy még ebben az évben bekerült a Veszprém Megyei Értéktárba is, hiszen Magyarországon ez az egyetlen olyan hely, ahol egy megsemmisített falunak emlékparkja van. Hogy Iharkút neve a vármegye és az ország határain túl, a világ tudományos térképére is felkerült, az Ősi Attila paleontológus és őslénykutató csoportjának köszönhető: 2000-ben 85 millió éves dinoszauruszleletekre bukkantak a kráterek között.

Az idei találkozó is harangszóval kezdődött. Ifj. Süveges György felolvasta olyan egykori iharkútiak nevét, akik már nem lehettek együtt az emlékezőkkel. Tölgyesi József, az Iharkúti Hagyományőrző Egyesület alelnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a közös múlt és elődeik tisztelete még több mint négy évtized után is vissza-visszahozza egykori lakóit a szülőföldre, bárhová is vetette őket a sors. Ez ad lelki megbékélést és erőt ahhoz, hogy a falutalálkozókat ezután is megrendezzék. Megígérte, hogy a mintegy kétszáz éves múltra visszatekintő falucska történetét bemutató ötkötetes könyvsorozat után jövőre a hatodik kötetet is elkészíti. Kissné Holeczky Éva, a Németbányai Értéktár Bizottság elnöke iharkúti emlékeit idézte fel. Hatvan éve lépett először a faluba az ifjú tanító feleségeként. Kiss Albert 1972-ben zárta be véglegesen maga mögött az iskolát, amelyben tizenhárom évet tanított. Kissné Holeczky Éva megemlítette, hogy a németbányai Ófalunkért Alapítvány pályázati forrásból tájházat szeretne létrehozni, amelyben Iharkút tárgyi emlékei is helyet kapnak majd.

Miközben Bakonyiék öreg körtefája árnyékában rotyogott az üstben az ízletes vadpörkölt (a szarvashús a Farkasgyepűi Erdészet ajándéka volt), finom sütemények, jóféle pálinka és borocska kóstolgatása közben vidám beszélgetés folyt a régi szép időkről, az egykori diákok iskolás éveik emlékezetes eseményeit, csínytevéseiket mesélték egymásnak. A találkozó csoportképpel, majd megható búcsúzással zárult.

Kiss Albertné