2023.10.25. 17:00
Kik vagyunk? – Hétméteresre rajzolt családfa

Kik is vagyunk? – ennek a kérdésnek a megválaszolásához sokat hozzátesz, ha ismerjük felmenőinket. Rimányi Zita újságíró riportalanya 14 generációra visszamenőleg felkutatta családfáját. Csak az egyik ág felrajzolásához több mint kétméteres papír kellett, de az eredménye örömet okoz, Gubicza Ilona a gyerekeinek a születésnapjára ajándékkép nagyszüleiket felkutatta. Szinte kérdezni sem kellett, magától mondta az érdekesebbnél érdekesebb történeteket.
Családfájából családtörténetek bontakoztak ki, rátalált olyan rokonokra, akikkel korábban nem voltak kapcsolatban. Kiderült, hogy az egyik rokon diákként Gárdonyival vitázott, akadt köztük országgyűlési képviselő, esperes, Sziléziából és a francia-svájci határvidékről származó. Kicsike, amatőr családfakutatónak nevezi magát Ilona, aki 22 éve nyugdíjasként kezdett ezzel foglalkozni, s már sok tapasztalattal, nagy gyakorlattal rendelkezik e téren. Példája biztatást adhat sokaknak, hogy belekezdjenek egy hasonló munkába.
Családja 25 esztendeje ötévenként tart találkozót, több mint százan szoktak ilyenkor összegyűlni. Az egyre több adatot, történetet, például betelepítést, kivándorlást tartalmazó családi dokumentumok abban is segítettek, hogy elmélyüljenek a családi kapcsolatok. Közös honlapon olvashatnak a rokoni szálakról a családtagok, a fiatalok majd folytathatják a megkezdett munkát.
Veol podcast
- A bakonyi írónő saját története is regényes (interjú és podcast)
- Hogy kászálódhat ki a gödörből a veszprémi kézilabda?
- Hogyan védjük meg házi kedvenceinket az élősködőktől? (podcast)
- Sporthírek: kiesett a One Veszprém HC, döntőt játszik a VESC
- Sztanke József: "Mindig is szem előtt tartottam, hogy segítsek az embereknek"