2023.10.10. 20:00
Pályaválasztási és szakmabemutató napot szerveztek az ActiCityben
A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Pályaválasztási és szakmabemutató napot szervezett a továbbtanulás előtt álló, általános és középiskolai tanulmányokat folytató fiatalok és szüleik, valamint a szakmák iránt érdeklődő felnőttek részére.

Fotó: Nagy Lajos
A rendezvény résztvevői megismerkedhettek a Veszprém vármegyében működő közép- és felsőfokú oktatási intézmények képzési kínálatával és tájékoztatást kaphattak a tanulható szakmákról úgy, hogy az adott mesterség egy-egy munkamozzanatát ki is próbálhatták. A programra 37 iskola 1022 fővel, 28 településről regisztrált, akik csoportosan, tanáraik kíséretében látogattak el az eseményre, amelyre délután egyénileg, szüleikkel érkeztek az általános iskolai és gimnáziumi diákok.
Pályaválasztási és szakmabemutató napot szerveztek az ActiCityben
Fotók: Nagy LajosA rendezvény sikeres lebonyolításában 30 középiskola és további kilenc szervezet és cég – más mellett az Audi, a Balatoni Hajózási Zrt., a NAK, vagy éppen az Iparkamara – működött közre. Információnk szerint a szülők részt vehettek a továbbtanulással kapcsolatos tájékoztató előadáson, a Veszprém Megyei Pedagógia Szakszolgálat munkatársa pedig egyéni pályaválasztási tanácsadást tartott.