2023.11.24. 21:06
Mystic Veszprém: különleges és régi házakat rejt ez a kettévélt utca
A Mystic Veszprém sorozatunk hetedik állomása abból a szempontból volt izgalmas számunkra, hogy kiderítsük, hogy válik ketté egy utca, s mi van az elágazásnál. Itt nem egy konkrét épület, lépcső után nyomozunk, hanem arra vagyunk kíváncsiak, megfelel-e a valóság a térképnek, és vajon hogyan.
Ahogy a térkép mutatja – a széles utcából két szűk utca lesz
Forrás: Napló
Fotó: Benkő Péter
Mint a nyolcadikban, így a mostani hetedik epizódban is a Dózsavárosban kerekezünk. Nem kellett nagy távolságot megtenni, lényegében majdnem a szomszédunkban volt a hely, a László és a Kálmán utcák kettéágazása.
Családi házas övezetben járunk, különböző korokban épültek ezek, a László utca eleje széles, majd hamarosan egy kisebb térré alakul, és Y-alakban folytatódik tovább. Bal szárnyán folytatódik a László utca, míg jobb szárnya a Kálmán utca nevét viseli. Az elágazás után a telkek mérete a plusz utca miatt zsugorodik, az utcák is szűkebbek, ma már egyirányú forgalom bonyolódik le azokon. Nyomozásunk eredménye: a térkép a legpontosabban mutat mindent.
Még a László utca elején rábukkanunk viszont két említésre és megtekintésre érdemes házra, a bal oldali igen régi, a jobb oldali „csak” régi, utóbbi parasztbarokk homlokzata érdemel figyelmet. Érdekes kaland, felfedezés volt ez is.
A MysticVeszprém Top12 sorozatunk következő, hatodik részben katonásdit játszunk, a várat fogjuk megostromolni, hogy választ kapjunk egy izgalmas kérdésre. Kövessenek bennünket!