Kinek és miért legyen hálás a mai ember?

- Az egyház az év utolsó napján hálaadásra hívja az embereket. Mire jó ez? Minek? Kinek és miért legyen hálás a mai ember? Mit jelent a hálaadás? Tudunk-e őszinték lenni ezen a téren? Valójában hálát adni nem csak az év egy napján kell, lépten-nyomon találhatunk okot életünk folyamán a hálaadásra. Nincs időhöz kötve és nincs megszabva sem, hogy ki mikor és milyen formában adjon hálát. Gyermekkorunkban arra tanítanak bennünket a felnőttek, hogy köszönjünk meg dolgokat. Egy ideig ez egyértelmű számunkra, kamaszkorban azonban megkérdőjelezzük ezt is, és visszavágunk: ugyan minek köszöngetni, vagy dacosan odavágjuk: kösz, de valójában nem így érzünk. Aztán lassan leszokunk róla. Bezzeg a hálátlanság sérti az emberi büszkeségünket. Sokszor hallani: milyen hálátlan ember, igazán megköszönhette volna! Nem kell nekem hálálkodni, de legalább annyit igazán mondhatott volna, hogy köszönöm. 

Soha nem vagyunk egyedül, a segítséget is csak egymástól és Istentől várhatjuk és kaphatjuk. A hálátlanság figyelmetlenségből és emberi tiszteletlenségből fakad, ami nem képes az önzetlenséget, a törődést, a gondoskodást észre venni és értékelni. Kinek adok hálát? Istennek, embernek, sorsnak? Fel kell tudni ismerni azt a tényt az emberi életünkben, hogy mindenünk, ami van ebben az életben, az ajándék? Miközben számos megpróbáltatást kell nap mint nap leküzdeni és nehézséget kell hordozni a hátunkon, felfedezzük, hogy valaki által vagy valakik által megajándékozott emberek vagyunk? Gondoskodásuk, figyelmük, jelenlétük gazdagítja, megvidámítja napunkat, segítségükkel válunk többekké és jobbakká, néha még azáltal is képes környezetünk segíteni, ha nehézségeket támaszt velünk szembe, mert a megélt nehézség leküzdése fejleszthet bennünket. Mindig vannak társaink a ránk bízott élethelyzetben és feladatban. Mik és kik életünk ajándékai? Ha sikerült megválaszolni a kérdést, akkor már jó úton járunk a felé, hogy szeretnénk valahogy viszonozni mindazt, amit kaptunk. A jó dolgokért könnyebben adunk hálát, ám ha első csalódottságunkon, félelmünkön, haragunkon túljutunk, még a nehézségeket is meg tudjuk köszönni, mert azok formálnak bennünket. A hálaadás, mint cselekvés életünknek kiemelkedő lelki gazdagsággal teli és jó érzést eredményező pillanatait idézi elő, amelyeket oly gyakran elszalaszt a ma embere. Miért? Íme három hálagyilkos dolog, amelyet felismerhetünk saját életünkben, így van alkalmunk javítani rajta. Ilyen a hiúságunk, amikor magától értetődőnek veszünk dolgokat, valamint a nekem ez jár – gondolata.

Saját hiúságunk, amikor azt gondoljuk, hogy mindent nekünk kell megtenni és csak akkor lehetünk önmagunk, ha mindent önerőből csinálunk és magunknak köszönhetünk. Rejtettebben, de valójában a saját hiúságunk okozza hálátlanságunkat, amikor azt állítjuk: egyedül értem el a célomat, senki sem segített. Ám valójában például munkabérből sikerült finanszírozni a tanulmányokat, vállalkozó segített felépíteni a kacsalábon forgó palotát, satöbbi. Ebben az esetben elfelejtjük, hogy nagyon fontos a mi munkánk, de a lehetőséget az Istentől, az embertől, vagy az aktuális helyzettől kapjuk. Mások ezt sorszerűségnek hívják. Amikor mindent magától értetődőnek veszünk, teljesen természetesnek tartjuk azt, ami jelen van az életünkben: még élnek a szüleink, nagyszüleink, jó ruházatot viselünk, munkánk van, közszolgáltatásokat érünk el. Rejtettebb formája, amikor valamire nagyon vágyunk, ám, mire megkapjuk, már a következő pillanatban természetesnek, magától érthetőnek vesszük. 

A „nekem ez jár” gondolata, „ez a minimum, amit az élet, vagy a sors, adhat nekem”, vagy „ezekre nekem alapvetően szükségem van, és ettől csak többet kaphatnék”. 

Fontos, hogy tudjunk tudatosan jelen lenni saját életünk körülményeiben, ez segít felfedezni a kapott ajándékokat, a feladatokat, amelyek tovább lendítenek minket életünk útján. A felismertek erőt adnak akkor, amikor kiábrándulunk, amikor nem látjuk meg munkánk értelmét, amikor nem vagyunk motiváltak, nincs kedvük felvenni az élet ritmusát, vagy nem ismerjük fel a hétköznapok apró lépéseit, csodáit. Újra meg kell tanulnunk észre venni, hogy kinek és miért adhatunk hálát! Felismerni és megköszönni a megfelelő életkörülményeket, az egészségünkért, az időt, hogy újra és újra nekilendülhetünk egy újabb feladat elvégzésének. Legyen szemünk meglátni mindazt a szépet és jót, ami jelen van az életünkben: emberi kapcsolatainkat, minden családi és baráti köteléket, a képmutatás nélküli szeretetet. Nem vagyunk egyedül, olyan embertársakat kapunk, akik segítenek a helyes élet útján járni. Segítségünkre voltak a múlt esztendőben munkával, jó szóval, bátorítással, barátsággal, egy mosollyal. Forduljunk oda hozzájuk és köszönjük meg jelenlétüket, figyelmüket és gondoskodásukat – ajánlja Stadler László Dezső atya.