Névváltoztatás

2024.04.27. 13:00

Ramassetter nevét veszi fel a sümegi borlovagrend

Névváltoztatást tervez a sümegi Pannon Császári és Királyi Borlovagrend. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor rövidesen Sümeg egykori mecénása, jótevője, Ramassetter Vince nevét viseli majd a borrend.

Szijártó János

Erről Sör László elnök-nagymester tájékoztatta munkatársunkat a minap Sümegen. Mint elmondta, Ramassetter Vince európai hírű bortermelő volt, így egyetértés mutatkozik abban, hogy ebben a formában is kifejezzék tiszteletüket a város nagy támogatója iránt. Ehhez még több egyeztetés szükséges, de Sör László nem látja akadályát a névfelvételnek.

Sör László nagymester új tagot avat. Az 1999-ben borrend létszáma évről évre nő
Sör László nagymester új tagot avat. Az 1999-ben alapított borrend létszáma évről évre nő
Fotó: Szijártó János/Napló

A nagymester arról is szólt, hogy továbbra is aktívan részt vesznek a közéletben, megjelennek ünnepségeken, rendezvényeken, és a hagyományok ápolásából sem maradnak ki. – Idén Sümegcsehin vettünk részt egy Vince-napi programon, majd ugyanitt disznóvágáson, utána böllérfesztiválon is képviseltettük magunkat, most pedig a Szent György-napi borversenyt rendeztük meg immár hagyományosan. Borrendünk közel nyolcvan tagot számlál, ám szerencsére sok külső segítőnk is van. Ha csak a sümegcsehi polgármester asszonyra, Sziva Erikára, vagy a nemesgörzsönyi böllérfesztivál főszervezőjére, házigazdájára, Tudja Endrére gondolok, nélkülük nem sikerülhettek volna ennyire jól az év eleji programjaink – mondta Sör László.
A folytatásban a Szent György-napi borverseny megszervezése, lebonyolítása következett, illetve már készülnek a nyári, őszi hagyományos programokra is. Ezek között kiemelkedő jelentőségű számukra a Jakab-nap, ami az érett bor és vadászat ünnepeként vonult be a köztudatba. Tavaly huszonhét borrend érkezett Sümegre erre az eseményre, az idén is hasonló érdeklődésre számítanak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában