Verseivel tartotta a lelket hadifogolytársaiban

A vers szerzőjéről, Gyóni Gézáról azonban keveset tudunk, mivel a második világháború után az elhallgatott költők sorába került. A nehéz sorsú, szibériai hadifogságban 1917-ben elhunyt költőről Toldi Éva tanár, újságíró tartott előadást Ajkarendeken a művelődési házban.

Gyónit az irodalomtörténet korábban a világháború Petőfijeként is emlegette, akinek verseiben a magyar háborús lélek hazafiassága, hősiessége szólal meg, de elmarasztaló kritikát is kapott bőven, sőt a Nyugat körében azt is kétségbe vonták egy időben, hogy költészet volt-e az, amit alkotott. Politikai értelemben hol háborúpártisága, hol háborúellenessége miatt támadták, ugyanis a hadi propaganda – mely nemzeti honvédő harcnak tüntette fel a háborút, s gyors győzelemmel biztatta a katonákat – kezdetben őt is fellelkesítette.

Hamarosan rádöbbent azonban, hogy a nagyhatalmak területszerző céljaik érdekében odavetették őket a gyilkos fegyverek elé – idézte bevezetőjében az előadó. Majd a költő életútját végigkísérve hangoztak fel a legjelentősebb Gyóni-versek.

Gyóni Géza Áchim Géza néven látta meg a napvilágot, majd szülőfaluja, Gyón iránti tiszteletből változtatta meg vezetéknevét. Édesapja evangélikus lelkész volt, aki fiát is papnak szánta. Az ifjú azonban már középiskolásként megcsillogtatta költői tehetségét, s teológiai tanulmányait hamarosan félbeszakította. Korán megjelent első verseskötete, s az újságírás terén is sikerek övezték útját. A családjában megélt súlyos tragédiákat, egyik beteg testvérének halálát, majd azt követően édesanyja megtébolyodását egész életében nem tudta feldolgozni, maga is depresszióba esett, a betegség végigkísérte egész életén.

A búskomor ifjú az anyai szeretet pótlékait kereste baráti, szerelmi kapcsolataiban is. Mikor helyét végre megtalálta volna, kitört az első világháború, mely őt és testvérét Galíciába, Przemyśl erődjébe szólította. De onnan a kezdeti győztes csata után 1915 tavaszán az oroszok a kiéheztetett, a várerődöt feladni kényszerülő bakákat erőltetett menetben szibériai hadifogságba hajtották. Gyóni Gézára Krasznojarszk táborában költőként új feladat várt, verseivel tartotta a lelket társaiban. Költeményei napi mannát adtak a túléléshez.

Toldi Éva felidézte a tábori életet is, hogy az embertelen körülmények között is milyen magas szintű szellemi, művészeti tevékenység bontakozott ki a fogolykatonák hétköznapjaiban. Krasznojarszk több tízezer hadifogolynak élete utolsó állomása lett, csak pár százan térhettek vissza hazájukba, fogolycserével.

Gyóni Géza és öccse is ebben reménykedett, de 1917 tavaszán a tbc mindkettejüket magával ragadta. A költő a pusztító láz börtönében írta utolsó versét a betegágya melletti falra, egy széndarabbal.