Régi konyhák falvédői egy könyvben a csopaki magángyűjtemény alapján

– Amikor megvettük a Szóga-házat, évekig üresen állott. Egyik délután a tervező mérnökkel átmentünk a házba, és hirtelen észrevettem, hogy az üres konyhában, a füstös, kormos falon egy falvédő van, szürkés-feketén.

Hazavittem, kimostam, és egy kedves jelenet elevenedett meg előttem. Déli 12 órakor két menyecske trécsel a konyhai tűzhely mellett. A falvédő felirata azonban figyelmezteti őket: Tere-fere szóbeszéd, nem lesz készen az ebéd. Megtetszett a falvédő, és eszembe jutott, hogy gyermekkoromban – sok faluban még ma is – a konyhákban hímzett falvédők voltak feliratokkal. Nekiálltam tehát gyűjteni – eleveníti fel a falvédők történetét és különleges hobbiját Tislér Gézáné Akócsi Katalin.

A falvédők a német nyelvterület közvetítésével jutottak el a magyar polgári, majd a városi munkásotthonokba és a 20. század elejére a paraszti háztartásokba is, ahol ekkorra a füst kivezetésével már megjelent a tisztaság eszméje is. No, és hogyan lehet megóvni a fal fehérségét? Természetesen egy falvédővel. A saját környezetben, elsősorban a ház asszonya, a maga korának ruháiba öltözve köszönt vissza a falvédőről.

A feliratok tartalma is megváltozott. Már nem a műveltségi szintet voltak hivatottak reprezentálni, hanem a követendő józan magatartáseszményekre figyelmeztettek, és emlékkönyvekből, háztartási tanácsadókból kerültek ki. A szakirodalom a szöveges falvédők, kép és szöveg együttes mondanivalója szerinti három csoportját különbözteti meg.

Vannak a műdalok, nóták, érzések idealizált szituációit, zsánerhelyzeteket megragadó falvédők, valamint az úgynevezett normatív tartalmúak. Ezek azt közvetítik, hogy az ember számára legfontosabb érték a családi boldogság, amelynek feltétele a szerelem, a jómód, a szerencse és az isteni gondviselés, továbbá a vallásos szentenciát tartalmazó falvédők.

A háromszáznyolc képet tartalmazó könyvhöz S. Lackovits Emőke néprajzkutató, nyugalmazott főmuzeológus írt egy ajánlót.

– A konyhai falvédő világába kalauzol el ez a remek összeállítás, olyan világba, amely a polgári és paraszti kultúra határmezsgyéjén létezett, amely képeivel, rövid szövegeivel a mindennapi élethez, társas kapcsolatokhoz fogalmazott meg egyszerű bölcsességeket, amelyek egyszerre idézik meg az egykori emlékkönyvek sorait, a magyar nótákat, esetenként pedig az operettek világát. Egy elmúlt korszak emléke valamennyi, amelynek használatára, sőt készítésére az idősebb korosztály tagjai még jól emlékeznek.

Tislér Gézáné Akócsi Katalin magángyűjteményéből már öt alkalommal nagyon sikeres kiállítás készült, amelynek a látogatottsága arról tanúskodott, hogy az érdeklődés nem lankad ezek iránt a textilemlékek iránt, ami a gyűjtőt is meggyőzte arról, hogy érdemes önálló kötetben megjelentetni a teljes anyagot.

Pilipkó Erzsébet személyében olyan néprajzkutató vállalta a gyűjtemény szakmai feldolgozását, aki rávilágított a néprajzos szakma ellenérzését, elutasítását követően ezen sajátos, díszített textilegyüttes elfogadásának állomásaira, és nemzetközi kitekintéssel egy jellegzetes tárgycsoportként határozta meg ezeket a textil-emlékeket, rámutatva a funkciójukból is adódó kedveltségükre.