2021.05.09. 15:30
Az Árpádházi Szt. Margit templomba érkezett a körúton járó Fekete Madonna
Húsvét hatodik vasárnapján, május 9-én az Árpádházi Szt. Margit templomot piros-fehér gerberák díszítették. Az ok: ide érkezett az országos imakörút során a Fekete Madonna kegykép mása. A XIV. századból származó kegykép eredetije Jaszna Gorán látható, a czestochowai pálos kolostorban. Tavaly a lengyel nemzetiségi szószóló, Rónainé Sloba Ewa javaslatára onnan indult magyarországi körútra az ikon mása, de a vírusveszély megakasztotta a látogatás sorozatot, ami idén folytatódik. A veszprémi stáció a lengyel nemzetiségi önkormányzat elnöke, Kövesdi Hanna javaslatára került a programba, konkrétan az Árpádházi Szt. Margit templomba.
Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló
Fotó: Penovác Károly/Napló
A tízórás nagymisén a szentáldozatot Tornavölgyi Krisztián plébános mutatta be. Szentbeszédében utalt arra, hogy az eredeti, 122x82 cm nagyságú ikon cédrusfa táblára készült, a vélekedések szerint Lukács evangelista festette, és 1384-ben kerülhetett mai helyére, a pálos kolostor alapítását követő második évben.
Bár léteznek más elméletek is, jólesik elfogadni, hogy Mária modellje Nagy Lajos király lánya lehetett. Magát a kolostort Magyarországról érkezett pálos szerzetesek alapították, így amikor Krisztián atya zarándokcsoportjának a Fekete Madonna előtt mutatott be szentmisét, joggal érezhették a hívők, hogy ott, Jaszna Gorán is hazaérkeztek. Hasonlót éreztünk zarándokként Csíksomlyón is, amikor a nyeregben összegyűlt rengeteg magyar a czestohowai pálos kolostor házfőnökének szentbeszédét hallgatta; Marian Adam Waligóra OFSPPE zengő hangon, szép magyarsággal beszélt a hitről, az összetartozásról, a hazaszeretetről.
Sokkal többről van tehát szó, mint barátságról, hasonlóan viszontagságos történelemről, például arról is, hogy bajában mindkét nép a hithez, Krisztus édesanyjához fordult segítségért. Lengyelország Királynéja, Magyarország Nagyasszonya volt az ünnepi szertartás főszereplője is, akit a Szt. Margit templom hívői ezen a napon is két nyelven dicsőítettek, az oltár előtt magyarul, a vendég ikon előtt pedig lengyelül.
A kép folytatja országjáró útját, hogy szeptember 5-én a Puskás Ferenc Stadionba érjen, ahol az 52. Eucharisztikus Kongresszus ünnepélyes megnyitójának résztvevői fogadják.