Kinizsi vár

2022.12.23. 20:00

Zenés előadással hangolódtak a Szentestére Nagyvázsonyban

Két év kihagyás után rendezték meg ismét az élő Betlehemet a Kinizsi várnál.

Marton Attila

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A 25 perces zenés előadásban közel százan, óvodások, iskolások, nyugdíjasok, táncosok, dalosok és élő jószágok elevenítették meg a Szent Család történetét. Fábry Szabolcs polgármester, a misztériumjáték ötletgazdája érdeklődésünkre elmondta, először 2016-ban rendezték meg az előadást, amelynek előzménye, hogy a kétezres években baráti körben több családdal elevenítették fel a betlehemezés népszokását. A 2010-es évek közepén a nyugat-európai keresztényellenes megmozdulások után döntött úgy, hogy a karácsonyi hagyomány ápolásába a település apraját-nagyját bevonják. Fábry Szabolcs kiemelte, az előadással az is a céljaik között szerepelt, hogy segítsék az ünnepre való ráhangolódásban a résztvevőket és a nézőket egyaránt. Az öt jelenet szövegkönyvét és forgatókönyvét Fábry Szabolcs dolgozta ki, ehhez Pajer Antal katolikus nagyvázsonyi plébános verseit, népi vallásos és egyházi énekeket is felhasznált, valamint a Szentírás alapján szerkesztett szövegek is bekerültek a misztériumjátékba. A rendezői feladatokat kezdettől fogva Szeles József, a Veszprémi Petőfi Színház színésze látja el, idén az előadást Kaszap István hang- és fénytechnikája segítette. Az első jelenetet – amelyben a napkeleti bölcsek keresik Heródes udvarában a Kisjézust – a nyugdíjasklub tagjai adták elő. A második jelenet – amelyben a szent család szállást keres Betlehemben – szereplőit a helyi általános iskola felső tagozatosai adták. 

A harmadik részben az angyalok (óvodások) ébresztették fel a pásztorokat (néptáncosokat), a negyedik jelenetben érkeztek meg a bölcsek és a pásztorok a Kisjézushoz, majd a záró epizódban egy pásztorjáték elevenedett meg táncokkal. Az előadásban a helyi férfi dalárda meghatározó szerepet kapott, ugyanis a jelenetek között énekeket adtak elő. A misztériumjátékban szólót énekelt Németh Kíra és Stamber Renáta. A zenés előadásnak – amelyben a korábbi évekhez hasonlóan szamár és tehén is részt vett – a Kinizsi vár kölcsönzött történelmi hangulatot, a patinás falakon karácsonyi élőképek jelentek meg fényfestéssel. A látogatókat forralt bor, forró tea és sült gesztenye várta, a közönség csengettyűk és ajándékok vásárlásával támogathatta az ingyenes programot. Idén először vezetett várséta előzte meg az előadást: Kandikó Csanád és Szegedi László helytörténészek Kinizsi Pálról és a vár történetéről, míg Fábry Szabolcs a várfejlesztés településre gyakorolt hatásáról beszélt az érdeklődőknek. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában