Főpróba után pénteken bemutató

2023.07.27. 20:00

Apacsok: súlyos téma groteszk humorral

Pénteken mutatják be Bereményi Géza és Kovács Krisztina Apacsok című darabját Bagó Bertalan rendezésében az Agóra Veszprém Kulturális Központban.

Apacsok: súlyos téma groteszk humorral

Az előadás főpróbáját csütörtökön délelőtt tartották az Agóra Veszprém Kulturális Központban

Fotó: Benkő Péter/Napló

A pénteki premier és a július 29-ei, szombati előadás – mindkettő 19.30-kor kezdődik – egyaránt ingyenes, csupán regisztrációhoz kötött, amelyet a produkció honlapján lehet megtenni. 

Az előadás főpróbáját csütörtökön délelőtt tartották a kulturális intézményben. Bagó Bertalan rendező felidézte, Bereményi Géza két éve kérte fel a darab megrendezésére, amelyet először mintegy tizenöt éve mutattak be a Radnóti Színházban. Hozzátette, az előadás szerepeihez válogatta ki a színészeket, akik Székesfehérvárról, Győrből, Budapestről vagy Szegedről érkeztek – közös bennük, hogy a rendező mindegyikükkel dolgozott már együtt korábban. 

Az előadást egy intenzív próbafolyamat előzte meg: az alkotók a veszprémi olvasópróba után az első két hétben Budapesten próbáltak napi tizenkét órát, majd az utolsó egy hétben Veszprémben naponta két próbát tartottak. A történet valós eseményekre épülve az ügynökkérdéssel is foglalkozik, és bemutatja a hazai indiánok sajátos világát az 1960-as évek megfigyelési ügyeinek szemüvegén keresztül. Annak kapcsán, hogy egy komolyabb témájú alkotás az Apacsok, a rendező emlékeztetett, az előadás az Európa Kulturális Fővárosa programsorozatába illeszkedik, erre az alkalomra hozták létre, amelynek részeként Bereményi Géza munkásságát négy szempontból megközelítő estet is tartottak Veszprémben a produkció szervezői. 

– Nem ítéletet akarok hozni valami fölött az előadással, hanem inkább szeretném elgondolkodtatni a nézőket. Nem tandrámát akartunk bemutatni, hanem igyekeztünk úgy színpadra állítani a darabot, hogy a kelet-európai hrabali, örkényi groteszk humorral beszéljünk az előadásban taglalt súlyos témáról – fogalmazott a rendező. Kérdésünkre, hogy mi lesz a jövője az előadásnak, Bagó Bertalan úgy fogalmazott, a produkció Veszprém és az EKF felkérésére készült, ugyanakkor nagyon szomorúak lennének az alkotótársaival, ha mindössze a mostani két alkalommal láthatnák a nézők. A főbb szerepekben Gáspár Sándor, Lábodi Ádám és Egri Márta lesz látható, a díszlet, a jelmez és a vetítés Csontó András nevéhez fűződik. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában