Kötődés

2023.07.29. 19:00

Új szobor, egyben randizóhely a cseszneki várban

Több apró szoborra rálelhetnek a látogatók a cseszneki várban: hulladékfémből készített manópárt, napozó gyíkot helyi művész, Rónaszéki Zoltán készített ide. Egy újabb alkotás pedig két összekötött kővel, kavicsokból kirakott képekkel mesél kapcsolatainkról. Ez is randizóhely az erődítmény ódon falánál, csodás kilátással.

Rimányi Zita

Nagy Győző rögzítette a Kötődés című szobrot a várfalon, a feleségével közös alkotást a helyiek közösségének ajándékozták Fotó: Cseszneki vár

A Kötődés című szobor egy szintén helybeli, kedvtelésből alkotó házaspár műve. Nagy Győzőt és Erzsébetet megkérték arra, készítsenek a várba szobrot és ez lett az ajándékuk. Elmondták lapunknak, mi az üzenete és miért gondolják, hogy illik az erődítménybe, még jobban, mint a kertjükbe, ahol korábban állt. Azt érdemes tudni, hogy Győző mestere annak, hogy az egymásra rakott kövek egyensúlyát megtalálja, ezúttal azonban persze időtálló módon rögzítette azt a kettőt, amit látszólag kötél tart össze, így alkotják a szobrot. Az egyik mintha a levegőben lenne, a másik hagyja lebegni, ugyanakkor a földközelben tartja, ahogy egy jó kapcsolatban szabadságot engedünk, biztos pontos is jelentünk társunknak. Erzsébet pedig, aki kisebb kavicsokból szokott képeket kirakni, a várba szánt alkotáson oldalukkal egymásnak dőlő, ücsörgő kis figurákat jelenített meg. 

Fotó: Cseszneki vár

Romantikus helyre került, az egykori kápolna feltételezett helyével szemben a várfalra. Illik a középkori erődítményhez, amely sziklára épült, jórészt annak a tetejéből lefaragott darabokból áll, ezáltal az alkotás anyagával az elődökre utal. Azért szintén, mert a vár régóta a helybeliek randizóhelye, de távolabbról is már régóta szívesen ellátogatnak ide ismerkedő párok.

Fotó: Cseszneki vár

Erzsébet és Győző reméli, hogy akik látják művüket, elgondolkodnak azon, hogy egy kapcsolat függés vagy kötődés, és a címét megjelenítő feliratot látva végiggondolják a szó mélyebb értelmét. Szerintük a két kő jelképezi a várat és a lábánál lévő völgyben elterülő falu kapcsolatát is, hiszen nincs egyik a másik nélkül. Elválaszthatatlanok, ahogy ők is a településtől és egymástól. Nagyék nem cseszneki származúak, de jó ideje kötődnek a községhez, itt találtak otthonra, ezért szívesen adtak egy kicsit magukból ezzel a szoborral is a közösségnek. Fél évszázada kialakult köztük az összetartozás érzése, negyvennyolc esztendeje házasok. Családjuk tagjai egymást ihletik meg és egy közös felületen teszik közzé alkotásaikat, aminek Kreatív EGY-ség a neve, így szerepelnek benne a pár keresztneveinek kezdőbetűi. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában