Egy statiszta miatt énekeljük állva a Himnuszt

A közel kétórás esten többek között megtudhatta a közönség, hogy miért kellett 166 évet várni arra, hogy Kölcsey verse nemzeti himnusszá váljon, és hogy miért is hallgatjuk állva a nemzeti imádságot. Utóbbit egy megtervezett eseménynek köszönhetjük, ugyanis ahogy azt Bősze Ádám mesélte, a 19. század végén egy huszártiszt állva hallgatta a Himnuszt, melyet a lapok megírtak, és a későbbiekben egyre többen tettek így. Mint később kiderült, az ősz bajszú katona egy statiszta volt, akit azért fizettek, hogy ezt a szokást meghonosítsa. Bősze Ádám elmondta, az előadás és a párosuk ötlete nem is tőlük származik.

– Vass Lajos, az Óbudai Társaskör igazgatója ismer mindkettőnket, és az ő fejéből pattant ki az a gondolat, hogy mi lenne, ha ezt a két embert, akik közül egyiket az irodalom, a másikat a zenetörténet érdekel, összehoznánk egy előadásra. A műsor alapvetően Krisztián vállát nyomja. Ő írt erről könyvet, ez az ő kutatási területe. Én – mondjuk így – a brácsás szerepét vállalom, tudom, hogy melyek az előadásnak azok a pontjai és azok a témái, amikor én megszólalok, és általában zenei oldalról mondok információkat.

Az irodalomtörténész azt mesélte, egy himnusz akkor lesz himnusz, ha egy közösség elfogadja annak.

– A mi himnuszunk a mindenkori politikai elitek akarata ellenére lett himnusz. Onnantól kezdve, hogy 1823. január 22-én Kölcsey Ferenc kitette a pontot a tisztázatra, egészen 1989-ig kellett várni, amíg a törvény is kimondja, hogy ez a magyar himnusz. Magyarországon számos megosztó dolog van, de a himnuszunk nem ilyen, pont azért, mert nem azonosítják sem világnézettel, sem politikai meggyőződéssel, sem vallással, hanem minden magyar emberé. Érdekesség, hogy a Szózatot sokkal többen gondolták politikai értelemben megfelelőbbnek. Például azért, mert az nem egy imádság, mint a Himnusz, hanem egy politikai programirat. A világhoz fordul, és sokkal kevésbé pesszimista, nem annyira önmarcangoló, mint amennyire a Himnuszt annak érezzük. Aztán mégsem a Szózat lett a Himnusz, ennek talán az egyik oka az, hogy egy Erkelhez kevésbé mérhető zeneszerző, az általam egyébként kedvelt Egressy Béni szerezte a zenéjét.

A szórakoztató, interaktív előadás során az Anima Musicae Kamarazenekar vonósötösre hangszerelt kompozíciókban szólaltatta meg az előadás zenei idézeteit, ezzel színesítve a két előadó mondanivalóját.