2019.12.28. 11:30
Mindenképpen nyáron lesz a 2020-as Veszprém-rali
Az idei Mikulás-ralira visszatekintve a verseny szervezője úgy értékelt, hogy izgalmas és színvonalas viadal volt a 2019-es verseny. Azonban Lakatos Róbertet arra is megkértük, hogy beszéljen róla, milyen volt az idei év.

Színvonalas verseny volt a idei Mikulás-rali is
Fotó: Ady Géza
– Az időjárás úgy-ahogy megkönyörült rajtunk, hiszen Veszprémben és környékén gyönyörű, napos idő volt, ugyanakkor pikáns módon Várpalotán tejfölköd várta a mezőnyt, persze csak a gyorsasági szakaszon – tekintett vissza a néhány héttel ezelőtti rali ünnepre a szervező.
– A szakasz egész nap ködben volt, hol jobban, hol kevésbé de onnan 500 méterre már sütött a nap! A versenyzők élvezték az időjárás ezen kétarcúságát, és kizárólag hasonló visszajelzéseket kaptunk: jó volt a verseny, mindenki nagyon élvezte. Persze azok picivel mindig boldogabbak, akik célba érnek, de a pálya mellett maradtaknak is tetszett minden.
A jövő évi versenynaptárról szólva kiderült: végleges versenynaptár január 31-án várható az autósport szövetség részéről.
– Ami előzetesen megjelent, az nem jól jelent meg: a Veszprém rali mindenképpen július első vagy második hétvégéjén lesz megrendezve – jelentette ki Lakatos Róbert.
– Ez több dologtól is függ, de leginkább a lőterek katonai igénybevételétől. Ám mindenképpen nyáron szeretnénk megrendezni a versenyt – jegyezte meg.

Fotó: Ady Géza
És, hogy milyen volt ez az év a magyar rali szempontjából?
A rendező elmondta, a szövetség oldaláról nyilván egyfajta sikerkommunikáció zajlik, ami csak részben jogos! Ám az elvitathatatlan tény, és valódi siker, hogy Nyíregyházán Európa-bajnoki futamot rendezhettünk, amiből a dunántúli sportbírók is kivették a részüket!
– Ez jó! De összességében a Mikulás rali is megmutatja, hogy lenne arra igény, hogy olyan emberek is kipróbálhassák a versenyzést, az élményt, akik nem igazán ültek még raliautóban – vélte Lakatos Róbert.
– Ezt a fajta utánpótlás-nevelést hiányolom az autósport szövetség részéről. Ezen tudatosan, felépített koncepció alapján kellene dolgozni a jövőben! Például a skandináv országokat megnézve és példát venni róluk, hogy nem ész nélkül követik mindenben a nemzetközi szövetség (FIA) előírásait, hanem engednek versenyezni 20-30 éves autókkal is, és ez mégsem megy a biztonság rovására! Egyértelmű persze, hogy az élsport, az él-raliversenyzés, sosem lesz tömegsport, hiszen sok 100 ezer euróról beszélünk versenyzőnként, ám a széles bázisról és tudatos utánpótlás-nevelésről nem szabad lemondanunk! Összességében tehát az év kapcsán: vannak sikerek – 5 éves Eb-szerződés – szemben az utánpótlás-neveléssel, ami jelenleg nem túl sikeres.
Lakatos Róbert hangsúlyozta: az általuk szervezett két ob-futamot, a Veszprém és Fehérvár ralit sikeresen lebonyolították a Mikulás rali mellett, amelyeket szeretnének folytatni a jövőben is, ám bizony a Mecsek rali júniusra való átkerülése (a Historic Eb miatt) picit megnehezíti a dolgukat.
– Mindenkinek köszönettel tartozunk, aki idén bármilyen módon segítette a munkánkat! – mondta a raliszervező.