Harminc éve van a pályán a pénzesgyőri játékvezető

Az említett első meccs 1989-ben történt. Hohl György, aki korábban Balatonfűzfőn és Balatonalmádiban, majd kispályán futballozott, egyik kollégája unszolására abban az esztendőben kóstolt bele a játékvezetésbe.

– Miután leszereltem a katonaságtól, a postán kezdtem el dolgozni. Az egyik munkatársam bíráskodott, és egyszer megkérdezte, nincs-e kedvem kipróbálni nekem is a dolgot, én pedig igent mondtam – tekintett vissza a kezdetekre Hohl György, aki a járási osztályban kezdte pályafutását, majd minden évben feljebb lépett. Játékvezető és partjelző is volt, utóbbiként még az NB III-ban is működött egy rövid ideig. – Nekem mindegy, hogy játékvezetés vagy partjelzés, mindkettőt szeretem. Jó is cserélgetni őket, mert az változatosságot jelent. Sosem volt gond, ha „csak” asszisztensként kellett dolgoznom, szívesen tettem és teszem most is, még akkor is, ha a játékvezető fiatalabb, tapasztalatlanabb nálam. A magasabb osztályok viszont kiestek, miután a családdal vidékre költöztünk, mert az utazás bonyolultabbá vált. Nem vállaltam az ezzel járó pluszfáradságot, inkább visszamentem alacsonyabb osztályokba vezetni – mondta a Pénzesgyőrben élő spori, aki kitért arra is, hogy a magánélet nem egyszerű ebben a szakmában. A játékvezető hétköznap civilben dolgozik, hétvégén pedig a mérkőzések jelentenek elfoglaltságot.

– Én ezt úgy oldottam meg, hogy a gyerekek gyakran eljöttek velem, amíg meccset vezettem, elfoglalták magukat a pálya mellett. A feleségem viszont nem szívesen tartott velünk, mondván, nem bírja, ha szidják a játékvezetőt. Engem ez nem zavar, a szakma része.

Hohl Györgyöt öt gyermeke közül egyik sem követte a labdarúgópályán, bár a legkisebb fia közel volt ahhoz, hogy sípmesteri öltözetet öltsön, de végül nem lett belőle focibíró.

– Nem egyszerű ez. Sokan megtanulnak szépen mindent, le is vizsgáznak rendben, de amikor kifutsz a pályára, az más. Vannak, akik akkor mondják, hogy kösz, inkább nem. Én viszont nagyon szeretem. Büszke vagyok rá, hogy máig tudom teljesíteni a tesztet, és arra is, hogy ezt a 30 évet megszakítás nélkül dolgoztam végig. Szeretek gyerekeknek, fiataloknak vezetni, jó érzés, hogy megtaníthatom őket néhány dologra.

Az 57 éves, tapasztalt, jelenleg a megye III-ban működő játékvezető sok mindent megélt pályafutása során.

– Sosem ért különösebb atrocitás, pedig az alacsonyabb osztályokban sokszor nem könnyű mérkőzést vezetni. Én mindig azt tartottam lényegesnek, hogy akármilyen feszült is egy meccs, az rendben végigmenjen. Soha nem féltem, ha oda kellett állni két játékos közé. Megtanultam, hogy rugalmasnak kell lenni, érezni kell, hogy mikor milyen szankciót kell alkalmazni. Vannak olyan játékosok, akik azt hiszik, hogy én mindig ellenük fújok, pedig ez nem így van. Egyszerűen arról van szó, hogy az adott focista mindig ugyanazt követi el, nem képes változtatni, és ezt nem látja. A bíró nem tévedhetetlen, képtelenség a pályán mindenütt ott lenni és mindent látni, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen a játékosok viselkedése, hozzáállása.

Hohl György elmondta, a játékvezetők kitüntetésekor mindig kiemelik a családi hátteret, és ezt ő is meg tudja erősíteni, egyben köszöni szeretteinek a támogatást.

– Ha pattan a pályán a labda, menni kell. Meg kell csinálni, a játékosoknak és nekünk egyaránt. Mindegy, hogy kánikula van vagy jégeső, ha esik, ha fúj, mindenképpen ott vagyunk. Visszagondolva el sem hiszem, hogy már 30 év elment ebből. Hogy meddig szeretnék még bíró lenni? Amíg szeretem és fizikailag bírom. Egy ideig mindenképpen, talán meglehet az a 35 év is…