Tál Sándor labdarúgó-játékvezető negyedszázada van a pályán

– A játékvezetőket általában nem szeretik. Én sokszor mondtam a futballistáknak, hogy cseréljünk helyet. Aki megtette, később belátta, hogy igazam van, utána elismerte: ugyanazt látjuk, csak más pers­pektívából. Egy mérkőzésen zömmel helyes bírói ítéletek születnek, de mindig csak az egyik fél számára kedvező az adott döntés, ezért gyakran szül vitát – fogalmazott Tál Sándor, aki 25 éve kezdte játékvezetői/asszisztensi pályafutását.

A megye egyik legrutinosabb „sporija” idén 60 esztendős, 2002 óta szerződéses katona. Munkahelyén, a pápai bázisrepülőtéren viccesen „dédinek” hívják a társai, pedig a fizikuma egyáltalán nem dédpapás, sőt. Elárulta, nagyon fontos számára a sport, annak idején ezért is választotta a katonai pályafutást, mert ott a mozgás, a versenyzés adott volt. A nagyvázsonyi származású, eredeti szakmáját tekintve autószerelő sípmester elmondta: gyerekként atletizált, kiváló magasugró volt. A sporttól később sem tudott és akart elszakadni, nyolc évig taekwondozott, ma is aktív túrázó, a honvédség kötelékében mezei futásban és erőemelésben is kipróbálta magát, öt országos dobogós helyezést szerzett, valamint sportszervezői végzettséggel is rendelkezik.

Na és ott van persze cikkünk fő témája, a játékvezetés is, amelybe 1994-ben vágott bele. – Abban is a sportot, a mozgást láttam – tette hozzá a Márkón élő sportember.

Pályafutása során a megyei mérkőzések mellett NB II-ben és NB III-ban is tevékenykedett asszisztensként, NB I-es edzőmeccseken működött közre, dolgozott az utánpótlásban és kispályán is. Karrierje egyik csúcspontjának a Csehország–Lengyelország U17-es barátságos válogatott mérkőzést tekinti, amelyen egyes asszisztensként volt jelen.

Egy másfajta csúcspont, amire szintén rendkívül büszke: a lánya, Gina nyolc évig dolgozott vele partjelzőként a labdarúgópályákon. – A legszebb éveim voltak. Gina 15 évesen kezdte a játékvezetést. Egyszer, még az elején úgy megbántotta néhány néző, hogy a meccs után sírt. Emlékszem, azt mondtam neki, ha ezen sikeresen túllépsz, az jól felkészít az életre. Ez csak labdarúgás, az életben komolyabb problémákkal szembesülhet az ember, még nagyobb pofonok várnak rá. Ha a pályán megbirkózol ezekkel a helyzetekkel, az másutt is javadra válik. Összességében örülök neki, hogy végül abbahagyta, úgy gondolom, ez hosszabb távon nem nőknek való foglalkozás.

Tál Sándor elmondta, játékvezetői pályafutása során zömmel nehéz meccsekre küldték, olyan összecsapásokra, amelyek fontos helyezésekről döntöttek, bajnoki címről, dobogóról, kiesésről, vagy más dolog miatt voltak feszültek. – Sanyi, te a nehézlovasságot képviseled, szokta mondani egyik kollégám. Igyekeztem olyan tekintélyt kialakítani, amely segít abban, hogy a pályán lévők a kritikus döntéseket is elfogadják. Én az angol stílust kedvelem, azaz sokat beszélek a játékosokkal. A jó megjelenés fél siker, de legyen mögötte tartalom. A megfelelő, a helyzethez illő kommunikáció is nagyon fontos. Mindig magázódok a pályán, megtartom a megfelelő távolságot és én is megadom a tiszteletet. Az elismerések nagyon jólesnek, ha azt látom, tapasztalom, hogy a játékosok, edzők, vezetők respektálják a tevékenységemet. Nagyon jó visszajelzéseket kapok, sok kupám, érmem, szobrom van, amelyeket gyűjtök. A legjobb mégis az, amikor szóban kap dicséretet az ember. Mentor is vagyok és egyszer az egyik tanítványom azt mondta: örülök, hogy tőled tanulhattam a játékvezetést. A lányom pedig azt: apa, te vagy a példaképem. Azt hiszem, ezért érdemes élni.

A kiváló sípmester a negatívumokról is beszélt. – Én még sehol sem ijedtem meg, nem ért fizikai inzultus, pedig bőven akadtak nehéz helyzetek. Azt kell mondjam, soha sem a játékosokkal, vagy az edzőkkel, vezetőkkel van a gond. A nézőkkel annál inkább. A pályán van eszköz a kezedben, a már említett megjelenés, stílus, kommunikáció és ott vannak a lapok is. Én egyébként sosem voltam az a lapot osztogató típus, egész pályafutásom alatt talán összesen hat játékost állítottam ki. A pályán mellett lévőkre már jóval kisebb a bíró hatása, úgy fogalmaznék, hogy miattuk telt be a lelki szemetesládám. Sokszor van, hogy belenézek a reklamáló szurkoló szemébe, de nem látok ott semmit, csak a gyűlölet süt belőle. Ez ellen nincs mit tenni.

Tál Sándor jelenleg is aktív, elsősorban a megyei másodosztályban tevékenykedik. Minél alacsonyabb az osztály, általában annál nehezebb a bíró dolga. A kommunikáció más azzal, aki hivatásból játszik és azzal, aki hobbiból focizik. A megfelelő fizikai felkészültség viszont mindenütt fontos, Sándor erre ma is nagy hangsúlyt fektet, azt vallja: „ha az eset közelében vagy, könnyebben elfogadják a döntést az érintettek”.

– A játékvezetéshez kell a rutin, a saját stílus. Igyekszel helyes döntéseket hozni és egyben elfogadtatni magad. Ez nem könnyű. Én az egyenes dolgokat szeretem, a becsületességet. Bevallom, elég merev ember vagyok, de ez a játékvezetésben jó, mert ott nincs középút.