A riportírás mestere

Dr. Józsa Benőt jól ismerem. Középiskolásként - bekerülve a Napló-szerkesztőségbe - őt kértem fel írásaim értékelésére, kértem a véleményét. Később is számíthattam rá, szakmai hozzáértésére, tudására, tanácsaira, biztatására. Mindig számíthattunk egymásra. Mostani beszélgetésünk történeteinek egy részét is hallottam korábbról, de újra örömmel hallgatom és adom tovább.

Csöglei kisdiákként a patinás, hagyománytisztelő pápai Türr gimnáziumba került. Úgy érezte magát, ahogy a Légy jó mindhalálig regény hőse, Nyilas Misi érezhette magát a debreceni református kollégiumban. Az erkölcsi útravalót otthonról hozta magával, vallásos nevelést kapott, édesapja református presbiter volt Csöglén. Pápán kiváló képességű tanárok tanították, sokat kapott Csapó Gyulától, a nagy műveltségű magyar irodalom és latin nyelv tanártól. A kollégiumban több nagyszerű diákkal találkozott, életre szóló barátságot kötött  Bereményi Gézával és Galántai Ambrussal. Megemlíti magyar szakos, etikát tanító kollégiumi nevelőtanárát, Szabó Istvánt, aki vele és Bereményivel külön foglalkozott. A humán tagozatú eminens osztályban huszonhatan érettségiztek, az osztály tanulmányi átlaga 4,5 volt, mindenki diplomát szerzett. A pápai indulás a mai napig meghatározó számára.

Harmadikos gimnazistaként írogatott, már akkor író, újságíró akart lenni. Beküldte írásait a Naplóhoz, Koncz István főszerkesztő-helyettes javasolta Csaba Imre főszerkesztőnek, hogy próbálják ki őt. Láttak benne tehetséget, felvették. Nosztalgiával emlékszik azokra az évekre, a Napló volt a szakmai nevelőiskolája, a szakmát itt tanulta meg. Első rovatvezetője Eötvös Pál, ő irányította a jog felé, bírósági tárgyalásokra küldte. Elvégezte az újságíró-iskolát, az ELTE Jogi Karán szerzett diplomát, az egyetemen Mádl Ferenc, Bihari Mihály, Németh János tanította őt.

1981-ben kinevezték a belpolitikai rovat vezetőjének. Nem volt párttag. Háromszor akarták beléptetni a pártba, de mindig nemet mondott, nem fért össze az elveivel. Így belpolitikai rovatvezetőként nem mehetett be a megyei pártértekezletre, nem tudósíthatott. Újságíró-egyéniségeket sorol. A '70-es években olyan nagyszerű újságírók dolgoztak a Naplónál, mint Eötvös Pál, Balogh Elemér, Sarusi Mihály, Bodó Sándor. A '80-as években is volt itt egy nagy csapat: Hajba Ferenc, Balogh Ödön, Karcagi László, Czingráber János, Győri-Varga-György - öröm volt köztük élni, velük dolgozni, mondja. A fotósok közül megemlíti Borbás János barátját, a későbbi évekből Áfrány Gábort.

- Az olvasó megbecsülése mellett egymásnak is írtunk. A tehetséges emberek egymásnak írnak. Ha megjelent valakinek egy jó írása, gratuláltunk egymásnak és azt mondtuk, ezt kellene "überelni". Örök verseny volt köztünk, de nemes versengés.

Józsa Benő 1992-ig dolgozott a Naplónál. Mikor megalakult a Új Hírek regionális ötmegyés újság, szerkesztőségvezetőnek hívták, aztán főszerkesztő-helyettes lett, öröm számára, hogy Illés Sándor helyettese lehetett. Az Új Hírek megszűnése után hívták a Magyar Hírlaphoz, a budapesti szerkesztőségbe, de nem akart a fővárosban élni, ő vidéki ember. Veszprém gyönyörű hely, "a szíve csücske", a település ideálja, de még ez is nagyváros számára. Lokálpatrióta, ide kötődik, itt van az otthona, családja. Veszprém megyei, majd regionális tudósító lett. Szerkesztette a várpalotai és a balatonfüredi lapokat, a Veszprémi 7 Napban Kitekintő címmel önálló rovata volt. 2001-ben lett a Magyar Távirati Iroda tudósítója.

- Azt gondoltam, tudok jól tudósítást írni, hiszen a Naplónál eltöltöttem huszonkét évet, kilenc-tíz évig országos lapoknak tudósítottam, de az MTI-nél rádöbbentem, harmincéves újságírói múlttal nem tudom, mi a jó tudósítás. Harminc év után megtanultam jó tudósítást írni, szigorúan a száraz tényeket, szűkszavúan, tömören, frappánsan, ahogyan azt a távirati irodánál elvárják. Nagy élmény volt az MTI-nél dolgozni, hiszen változatos, de ezzel együtt tíz évig hallatlanul hiányzott a riport- és publicisztikaírás, mert eredetileg riporternek tartottam magam. 1989-90-ben írtam a legjobb riportokat, interjúkat. Áldott állapot volt, a párt már nem telepedett rá a sajtóra, az új pártok még nem figyeltek rá.

Újra visszakanyarodunk a Naplóhoz, arra kérem, említsen egy-két írást. Emlékezetes a hatrészes riportsorozata, amit 1990-ben a szovjet laktanyákkal kapcsolatos visszaélésekről, korrupciógyanús esetekről írt. Nagy élmény volt feljárni az alakuló Országgyűlés és a kormány üléseire, Borbás János barátjával, az Antall-kormány valamennyi miniszterével és a miniszterelnökkel is készített interjút, mondja. Visszhangot váltott ki a nyolcvanas évek vége felé a különlegesen érdekes foglalkozásokról készült sorozata. Cirkuszosokról, szemetesekről, kőfejtőkről írt, Veszeli Lajos rajzolt hozzá. A kőfejtőben lerajzolta a robbantást, megrajzolta a portrékat, a kőbányász arcokat. A puszták népe sorozatban a Veszprém megyei pusztákat keresték meg.

Arról beszélgetünk, miért szép a mi pályánk, szakmánk, hivatásunk. Számára mi adta az örömet?

- Az, hogy írhatok. Soha nem főszerkesztő akartam lenni, az volt öröm számomra, ha írtam egy jó cikket. Egy sportolónál könnyen le lehet mérni az eredményt; ha az úszó elsőnek ér a célba, ő áll a dobogóra. Az újságíró maga tudja, mikor írt jót, mikor rosszat. Önmagát nem tudja becsapni, önmagának nem hazudik. És ha a kollégák visszaigazolták, hogy az írás valóban tetszett, az még nagyobb öröm. Ez a büszkeség és a szakmai boldogság. Nem volt bennem vágy, hogy főszerkesztő-helyettes vagy főszerkesztő legyek, csak minél jobb riportot akartam írni.

Van-e ma sajtószabadság? - kérdezem. Nincs - mondja határozottan. - Vagy erősen korlátozott. A pártállami világ sajtószabadságával összehasonlítva persze van. Most objektív okok, gazdasági okok miatt nem lehet. Egyik újság sem rúg bele abba a cégbe, amelyik az egyik legnagyobb hirdetője. Ez tabutéma.

- A pártállami világban az újságírókban élt az öncenzúra, pontosan tudták, meddig mehetnek el. Az újságíró ezt ma is tudja. Az újságok vagy balra vagy jobbra álltak. Ne mondja senki, hogy van független újság, mert nincs. A jobboldali újságírók takargatják a jobboldalon megírható bajokat, gondokat, problémákat, azokat a baloldaliak írják meg. A baloldai újságírók meg nem foglalkoznak - csak kénytelen kelletlen - a Gyurcsány-dolgozattal, viszont oldalakat írnak Schmitt Pál doktorijáról. Jobboldali újságírás van és baloldali újságírás. Az olvasó nem veszi észre, hogy azzal lehet őt leginkább manipulálni, amit az újságok nem közölnek, amit elhallgatnak. Számtalan hír van, amit az egyik oldalon vagy a másik oldalon nem közölnek.

Erről is beszélhetnénk még hosszan - fogunk is, egy másik alkalommal. Már az olvasók nélkül.

Dr. Józsa Benő Csöglén született 1946-ban, Pápán, a Türr István Gimnáziumban érettségizett. 1970-ben lett a Napló munkatársa, majd a belpolitikai rovat vezetője, 1990-ben nyolc hónapig főszerkesztő-helyettese. 1979-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karán szerzett diplomát, elvégezte a MÚOSZ újságíró-iskoláját. 1992-ben az Új Hírek szerkesztőségvezetője, főszerkesztő-helyettese lett, 1994-től a Magyar Hírlap, 1999-től a Magyar Nemzet megyei, majd regionális tudósítója. 2001-től 2012 márciusáig a Magyar Távirati Iroda megyei tudósítója volt.