A tudomány hatása életünkre

Ennek eredményeként idén nyáron új földtörténeti korszakot nyitott az emberiség: az antropocént. A Föld története során példátlan, hogy egyetlen faj képes legyen évmilliárdok múlva is felismerhető mértékű geológiai változások előidézésére.

A tudomány fejlődése által fűtött féktelen növekedést úgy is tekinthetjük, hogy hadban állunk a természeti környezettel, egyre nagyobb területeket hódítunk el tőle, és elkeseredett küzdelmet folytatunk a rohamosan fogyó erőforrásokért. Sokak szerint a földtörténet hatodik nagy kihalási eseményének korszakába léptünk. Természetesen ezekért a következményekért egyáltalán nem a tudomány okolható, és a megoldás sem a tudomány szerepének a visszaszorításában rejlik. Sőt, éppen ellenkezőleg, az emberiség problémáinak megoldása kizárólag a tudomány fejlődése által lehetséges, ha egyáltalán. B terv nincs. A természettel való összehasonlításban a tudomány lélegzetelállító eredményeket ért el: például a hidrogénbomba megalkotásával lehozta a Napot a Földre, igaz, békés energiatermelésbe állítania még nem sikerült. A Föld történetében az ember lett az első faj, amely képes elhagyni a bolygó gravitációs terét. Az emberi szellem kézzel fogható eredményei példa nélküliek. De hogyan állunk a Magyar tudomány ünnepének mottójában szereplő oknyomozással? Vajon értjük-e, hogy a természetben mi hogyan és miért működik, mi mire és hogyan van hatással? Andri Snaer Magnason izlandi író Lovestar című regényében így ír: „Egy tízgrammos királylepke műholdas segítség nélkül odatalál egy ezer kilométerre fekvő helyre. Egy csér évről évre elrepül észak-izlandi fészkéről kedvenc sziklájához a dél-afrikai Fokvárosban, és csak az ösztöne vezérli. Mogyoró, mazsola vagy porszem nagyságú aggyal rendelkező állatok is képesek voltak erre, de a nagyra nőtt fejű embereknek tizennyolc műholdra, vevőre, radarra, térképre, iránytűre, jeladóra, húsz év képzésre és egy hullámokkal szinte az átlátszatlanságig telt légkörre volt szükségük ahhoz, hogy megismételjék a mutatványt.” Tehát bőven van még tere az oknyomozó tudománynak. Sőt, úgy tűnik, a természeti jelenségek oknyomozásában sokkal hátrébb jár a tudomány, mint az új technológiai megoldásokat eredményező kutatásokban. Napjaink társadalmi-környezeti problémáinak számottevő része is ebből a tényből származik.A tudomány társadalmi elismerését akadályozza, hogy eredményei ma már az emberek többsége számára szinte felfoghatatlanok.

A XX. század embere még többé-kevésbé tisztában lehetett az általa használt eszközök, például a robbanómotor vagy a rádió működési elvével. Ma a mindennapi életben használt eszközök többsége a felhasználók számára fekete doboz, nem tudják, mi, hogyan és miért működik benne. Ennek megfelelően nincs értéke, hamar elavul és eldobható. E szemléletnek köszönhetően a magukat fejlettnek tekintő országokat új -izmus, a konzumizmus kísértete járja be. Ennek egyik ismérve, hogy a tudomány eredményei fenntartás nélkül elfogadandók, amennyiben gazdasági hasznot hajtanak és az emberi jólétet szolgálják. Ezekben a társadalmakban a nagy többség meg van győződve arról, hogy a tudósok hamarosan megoldják például a fúziós energiatermelés, az olcsó és korlátlan villamosenergia-tárolás vagy a szoba hőmérsékletű szupravezetés problémáját, megtalálják minden rákbetegség azonnal ható ellenszerét, és még hosszan sorolhatnám. Vagy már meg is találták, csak éppen valakik üzleti érdekből akadályozzák a világraszóló felfedezés hasznosulását. Ezzel szemben minden olyan tudományos felismerést, ami gazdasági érdekeket sért, lemondással jár vagy az egyetemes emberi felelősség kérdését veti fel, hivatalból legalábbis erős kétkedéssel illik fogadni: „az összefüggés minden kétséget kizáróan nem bizonyítható”, „további kutatások szükségesek”. Ma már talán nevetséges, de egykoron a dohányzás káros hatásait feltáró tanulmányok ellen is évtizedekig kitartó sikeres lobbik szerveződtek.A nehézségek ellenére csak remélni lehet, hogy a tudomány kaphat még egy utolsó esélyt, hogy a világ folyását békésebb és fenntartható mederbe terelje. És a megvalósításra még marad elég idő, természeti erőforrás és türelem Gelencsér András egyetemi tanár, a Pannon Egyetem rektora