Hétvége

2012.12.07. 19:04

Egymillió dollár váltságdíjat kérnek

Soha nem félek. Élvezem a kihívást, a stresszt, a kemény feladatot, ha az adrenalinszintem az egekbe szökik. Amikor szembenézek a kalózokkal, a feladatot látom, hogy védjem meg a hajónkat, nem pedig az életveszélyt - mondja a negyvenéves Szabó Árpád, akinek élete a kalóztámadások kivédése az Afrika partjainál úszó teherhajókon.

Kovács Erika

- Egyszerű oka van annak, hogyan jutottam én el a világ egy távoli pontjára. A pénz meg a kalandvágy, mert az ember alapvető igénye, hogy mindig előbbre akar jutni. Én mindig úgy gondoltam a világ ezer lehetőséget, meglepetést, újdonságot, szépséget, látnivalót, feladatot rejteget. Nem tévedtem - jegyzi meg tanyáján, ahol beszélgetés közben szénát gyűjt és halmoz fel télire az állatainak. Mondja, hogy ő még soha nem ült karba tett kézzel, mindig tennie kell valamit, ahogy most is.

Árpi harminc évig sportolt, az ökölvívás, a thai box meg a kick-box volt a szenvedélye, utóbbiban világbajnokságot nyert, aztán egy napon döntenie kellett: saját örömére a szenvedélyének hódol, vagy útra kel, és ennél jövedelmezőbb lehetőséget keres magának és családjának, mert időközben megnősült, kisfia 12, kislánya 10 éves, előbbi jéghokizik, a lány pedig kajakozik. 

A férfi vendéglátó-ipari iskolába járt, szakácsként végzett, de szakmájában egy pillanatig sem dolgozott. A békés, nyugodt munka helyett inkább a háborús övezetet választotta, Afganisztánba, Irakba ment, ahol biztonsági őrként, sofőrként állt munkába. - Ez szép pénzt is jelentett, meg aztán jócskán adott az adrenalinnak is - fogalmaz.  







Szabó Árpádnak is köszönhető, hogy 2009 óta világszerte a legalacsonyabb szintre süllyedt a kalóztámadások száma (Fotó: archív)

Mindig vonzotta a változás, a kemény kihívás, ezért egy napon már Srí Lanka partjainál szállt ki egy hajóból, hogy egy másikon dolgozzon, de nem szakácsként. Itt már India és Afrika vizei várták, az Indiai-óceán, az Arab- és a Vörös-tenger, a legkiszámíthatatlanabb vizek és a legveszélyesebb hajók. A férfi ugyanis állig felfegyverkezve, tökéletes védőfelszerelésben a nap 14 órájában felkészülten várja a kalóztámadást azokon az olasz, török, indiai, arab vagy szingapúri hajókon, amikre az ilyen védelmi munkát szervező társaságok küldik a világ legbátrabb férfijait. 

Munkájukra főként Afrika szarvánál, Szomália partjainál mutatkozik nagy szükség, ami a világ egyik legnagyobb tengeri kereskedelmi útvonala, ahol évente 20 ezer hajó halad át rakománnyal. Ott a kilencvenes években polgárháború dúlt, a halászok pedig területeiket védték az orosz, görög, kínai orvhalászokkal szemben, miközben lassan vérszemet kaptak. Előfordult, hogy az őket megtámadó hajót elfogták, busás zsákmány ütötte a markukat, ezért idővel a könnyű pénzkereset hatalmába kerítette őket. Csak idén 24 hajót raboltak el, fedélzetükön 460 matrózzal, akik közül hatot megöltek. Az általuk okozott kár közel ötvenmilliárd dollár. Általában egymillió dollár váltságdíjat kérnek a kalózok. Napjainkra évente harmadára esett vissza a támadások száma, idén 230 történt világszerte. Ez a jelentős visszaesés az Árpihoz hasonló biztonsági embereknek köszönhető és a mind többször járőröző katonáknak. A biztonsági emberek eltérő havi fizetést kapnak, az amerikaiak 10-18 ezer, a magyarok háromezer dollárt. A férfi védett már olyan hajót, amivel hárommilliárd dollár értékű folyékony aranyat, olajat szállítottak. Egy ilyen hajón három biztonsági ember dolgozik, akik négyóránként váltják egymást a fedélzeten. Az a feladatuk, hogy a kalózok csónakjait 250-300 méternél távolabb tartsák a hajótól, amíg a haditengerészet be nem avatkozik.  - Nem olyan veszélyes ez, soha nem félek. Én jól érzem magam, ha támadás van, és védenem kell egy hajót - hallom a hihetetlen véleményét. 

A kalózok ma már nem félszemű figurák, ahogy a régi filmeken láttuk, hanem jól képzett és korszerű fegyverekkel felszerelt harcosok. Az a taktikájuk, hogy először egy nagyobb hajó jelenik meg a tengeren, ami több kisebbet szállít. Aztán szép lassan, mintha halásznának, megkörnyékezik a kiszemelt hajót, ami ellen támadásba lendülnek. Az őr a gyanús mozgást már távolról észleli távcsővel, és felkészül a támadásra, ami kőkemény. Ez a harc automata Kalasnyikovval, vállról indítható rakétával, géppuskával és gépkarabéllyal, félautomata fegyverekkel, mesterlövészpuskákkal folyik, legtöbbször több órán keresztül, őket a közelmúltban két órán keresztül támadták. A helyzetet súlyosbítja, hogy a kalózok legtöbbször olyan növényt rágnak a támadás előtt, aminek a hatása a kokainéhoz hasonló, így bódult állapotban, bedrogozva, mindenre elszántan támadják meg a békés teherszállító hajókat és legénységüket. A szállítóhajókra egyre nehezebben jutnak fel, a vízi járműveket sok esetben olyan védőháló védi, amibe áramot vezettek.

- Az életem kész regény, sok mindent átéltem. Emlékszem, amikor Irakban egy gyerek lábát amputálni kellett sérülései miatt, máskor meg néhány éves, éhező gyerekek turkáltak a szemétből néhány narancshéjat, meg aztán az ő dolguk volt az is, hogy a szemétdombon legeltessék a birkákat - emlékezik. - Amikor az ember ilyen környezetben hosszabb ideig él, jobban megbecsüli azt, ami itthon van. 

Árpi beszél arról is, hogy a környezetében többen lettek már öngyilkosok. 

- Sok embernek egy-két hét iraki vagy afganisztáni tartózkodás kifejezetten jót tenne, hogy megbecsülje az életet, és meglássa az értéket maga körül. Mindemellett az ember külföldön sokféle emberrel találkozik, jóval és rosszal egyaránt. A többség segítő szándékkal végzi ezt a feladatot, de sajnos akad olyan is, akibe az ember a cipőjét sem törölné, és az ölés, a gyilkolás miatt megy védelmi szolgálatra. 

Árpi évente három-hat hónapot dolgozik hajókon biztonsági őrként, de, mint megjegyzi, apaként egyre nagyobb szükség van rá. Amikor hazajön, elvágyik, ha távol van, akkor hazakívánkozik. A srácokat - ahogy mondja - naponta ő viszi edzésekre, amit nagyon fontosnak tart a gyerekek életében. A sport tartást ad az embernek, kitartásra, mások megsegítésére, összetartásra és együttműködésre nevel  állítja. A kérdésre, hogy  mit  szól a család, a gyerekek annak, hogy a családfő bizony életveszélyes körülmények között dolgozik Afrika partjainál, azt válaszolja, tudják, mi a dolgom, a tévében is láttak, de itthon nem beszélnek róla. 
- Itt - mutat körbe a tanyán, az állatokon  más feladataim vannak, önellátásra törekszünk, termesztjük a növényeket, neveljük az állatokat, ezért akad dolgom bőven - simogatja meg kedvencét, egy fekete labradort. 


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!