Hiányzott a politikai humor, de a humor is

Poén még véletlenül se. Szellemes mondatok csak azért se. Kis történetek csattanóval pláne nem. Kezdene nagyon kínossá válni a történet, még a strigulák sem nagyon akarnak szaporodni (tizenkettőnél leállt a b...g-olás, konstatálom rémülten, atyaúristen, az a görcsösen igyekvő ember már bemelegedett, akkor ez már az igazi, humoros főelem?), amikor fény csillan az alagút végén: Felméri Péter bejelenti, műsoridejének lassan vége. A hálás közönség is megkönnyebbül, az egyik félresikerült mondatát követően valami tapsféle is felhangzik a teremben. (Akarom mondani a sátorponyva alatt, mert a Dumafüred rendezvényeit egy kifeszített sátortető alatt tartják. Bölcs előrelátás ez, számtalan előnye lehet a csillagos éggel szemben, például, ha esik az eső, nem ázik meg előadó és közönsége. De ezúttal nem esik, kánikula van - sátoron kívül. Belül meg szauna. És büdös. Az előbbit még csak-csak megszoknám, de az utóbbit egyre nehezebb elviselni.)

Az utolsó pár percben Felméri vált, a b...megek (és ennek szóvariációi) helyett bejön a köcsög meg a k... anyád. Még jobban megrémülök: csak nem ezt kellett volna striguláznom?

A legutolsó mondat valóban poénra sikerül, azt mondja, pár szép szóval elköszön, és tényleg, azokat sorol, ilyeneket, hogy virág meg fóka. A nem egészen fásult emberek közül többen elkezdenek tapsolni.

A középső blokk váltás. Tóth Szabolcs és Bálint Ferenc, a Szomszédnéni Produkciós Iroda humortársulat tagjai a színpadon. Mindjárt egy poénnal indítanak: "Mondja a barátnőm, ha börtönbe kerülök, ő fog szeretkezni férfiakkal. Semmi baj, akkor én is." Páros jeleneteik - meg az egyéniek is - frissek, egyediek, a közönség kezd felébredni. A b...megolásoknál is csak megszokásból folytatom a strigulázást, háromig jutok csupán, és mintha elvágták volna. Humorfesztiválon érzem magam, szívesen hallgatnám még őket (az erdélyi képek sem a megszokott székelyesek, azért az új hullám is tud valamit), nem is esik jól, hogy negyedóra szünetet jelentenek be.

A második rész előtt optimista vagyok, nyilván úgy építették fel a műsort, hogy a javát hagyták utoljára. Csenki Attila következik - hát nem erről győz meg, inkább harsány, mint szellemes. (Tóth és Bálint nekem jobban bejött.)

Kőhalmi Zoltán a nyilvános vécés poénja egy variációjával indít, be is jön neki, várjuk az igazi sziporkázó humort. Kőhalmi azonban leáll. Egy idő után a szó szoros értelmében. Toporog a színpadon, eljátssza (?), hogy nem tudja, melyik jelenettel akarja folytatni a műsort. Ez a szituáció viszont egyre kínosabb, mígnem - addig is, míg eszébe jut a főcsapás - a relativitáselmélet magyarázatára épülő jelenetet dobja be. (Mintha spontán lenne, vagy így van szerkesztve?) Nem volt jó ötlet, vagy az einsteini tétel túl bonyolult, vagy sokat kell még dolgozni ezen a jeleneten, de az unalom küszöbét nem tudta átlépni vele.

Azért (előtte és utána) Kőhalmi hozta az elvárhatót, semmi trágárkodás, családi poénjai most is ültek, nekem például a korábban még sosem hallott afrikai apás szülős jelenet tetszett. (Ismerik? Anya bent vajúdik a kunyhóban, apa előtte áll, a herezacskójára kötnek egy madzagot. Ha anyának fáj, meghúzza a madzagot - így egyben megoldják a születésszabályzást is.)

Az igazi hiányérzet csak a műsor után tört rám. Addigra értettem meg, mi hiányzott igazán: a politikai humor. Jó, a stand-uposok hulláma nem a politikai humorral tört be, és most minden csapból ők folynak, miért várok el olyat, ami nem a sajátjuk? De én mégis elvárom, mert úgy gondolom, a magyar kabaré és a politikai humor össze van nőve. E nélkül a leágazás nélkül nem lehet teljes a magyar humor világa. Bizonyos vagyok benne, hogy Hofi Gézát vagy Sándor Györgyöt közéleti éleslátásuk, ha úgy tetszik, bátorságuk tette időtállóvá.